Diplomácia

Peking elutasította Ferenc pápa ujgurokkal kapcsolatos kijelentését

A muszlim vallású ujgur kisebbséget "üldözöttnek" titulálta.

2020.11.25 15:45MTI

Peking elutasított Ferenc pápa egy új megjelent könyvben tett kijelentését, amellyel a Kínában élő, muszlim vallású ujgur kisebbséget "üldözöttnek" titulálta.

Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján alaptalannak nevezte a katolikus egyházfő szavait. "A kínai kormányzat mindig is egyforma mértékben megvédte az etnikai kisebbségek jogait" - fogalmazott, hangsúlyozva: az ujguroknak is otthont adó nyugat-kínai Hszincsiangban garantálják minden nemzetiség tagjainak megélhetési és fejlődési jogait, valamint vallási szabadságát.

Ferenc pápa az Álmodjunk együtt - Út egy jobb jövő felé című, december 1-én megjelenő, új könyvében első alkalommal nevezte az ujgurokat üldözött népcsoportnak. A nemzetközi jogvédő szervezetek szerint a nyugat-kínai területen akár 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban, vagy a földeken dolgoztat.

A kínai vezetés mindig is tagadta az átnevelő központokkal és az ujgurok elnyomásával kapcsolatos vádakat. Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére "hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus".

Kína és a Vatikán október végén két évvel meghosszabbította a püspökök kinevezéséről szóló, közel 70 éve tartó vita feloldását célzó megállapodását. A két fél 1951-ben szakította meg hivatalos diplomáciai kapcsolatait egymással, mivel a Vatikán - az utolsó európai államként - független államként ismeri el a Peking által sajátjának tartott Tajvant. Becslések szerint Kínában 10-12 millió katolikus hívő élhet, akik közül sokan titokban gyakorolják vallásukat, üldöztetéstől tartva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.