Koronavírus

Izraelben ismét romlik a járványügyi helyzet

Benjámin Netanjahu miniszterelnök éjszakai zárlat bevezetését szorgalmazza.

2020.11.13 11:34MTI

Izraelben tovább romlott a járványügyi helyzet, az utóbbi hetekben ismét folyamatosan növekszik az új koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Még csak a nyitás első két lépését kezdték meg a szeptember közepén bevezetett országos zárlat után, de az egészségügyi minisztérium jelentése szerint ismét 1 lett a járvány terjedési mutatója, ami azt jelenti, hogy miden egyes fertőzött megfertőz még valakit, vagyis jelenleg stagnál az új fertőződések száma.

Ha ez a mutató egy alatt van, akkor a járvány visszaszorulóban van, ha viszont egy fölé emelkedik, akkor egyre jobban terjed a koronavírus-fertőzés. A zárlat nyomán szeptember végétől jelentősen egy alá esett, de a nyitás lépései, valamint a gyülekezési tilalom és a rendeletek be nem tartása, illetve a hatóságok általi be nem tartatása nyomán hetek óta ismét fokozatosan emelkedik a fertőzés mértékét jelző szám.

A járványügyi szakemberek szerint csakis akkor szabad folytatni a nyitást, ha ismét 0,8 alá esik ez az érték. Jelenleg még csak az óvódások és az alsó tagozatosok járhatnak az intézményekbe, a magasabb osztályok interneten tanulnak, kivéve az oktatási intézményeiket önkényesen megnyitó ultraortodox települések.

A nyitás harmadik lépéseként, jövő héttől az eredeti tervek szerint újabb osztályok, elsősorban az érettségizők térhetnének vissza az iskolapadba, és kinyithatnának a konditermek, a múzeumok és a bevásárlóközpontok, ugyanis jelenleg még csak az utcáról nyíló boltok működhetnek a második lépés részeként.

A koronavírus-kabinet csütörtökön összeült, hogy döntsön az újabb nyitásról, de nem sikerült megállapodásra jutniuk. Benjámin Netanjahu miniszterelnök éjszakai zárlat bevezetését szorgalmazta.

Az egészségügyi minisztérium szakemberei szerint az éjjeli zárás nem segítene a helyzeten, mert ezekben a hetekben elsősorban az arab településeken mérték a járvány növekedését az ott megtartott tömeges esküvők miatt, és az éjszakai kijárási tilalom esetén ők csak korábbi, délutáni időpontra tennék át rendezvényeiket, amennyiben a hatóságok továbbra sem tudják betartatni a gyülekezési tilalmat.

Hosszú távon az oltások várható megjelenésében bízik a kormány, és ennek érdekében megpróbálnak szerződést kötni minél több lehetséges oltóanyagról. Előrehaladott tárgyalások folynak a Pfizer vállalattal négymillió adag vakcina eladásáról Izraelnek - amennyiben sikerrel zárulnak a kísérletek és az engedélyezési eljárások.

Szintén foglalkoznak az orosz oltóanyag helyi vizsgálatával és engedélyezésével, amennyiben megfelel a követelményeknek, és télen befejeződhet az izraeli fejlesztésű oltás tesztelése is, és siker esetén ezzel is elláthatják majd a lakosságot.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 322 463-an fertőződtek meg igazoltan a koronavírussal. Jelenleg 8059 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségben február óta 2707-en haltak meg Izraelben, jelenleg 551 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 303-en súlyos állapotban vannak, és 133 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.