Koronavírus

Merkel: a második hullám súlyosabb az elsőnél, a tél végéig tarthat a védekezés

A vírus elleni oltás fejlesztéséről "kedvező hírek" érkeznek, de az eredmények "nem mutatkoznak meg jelentős mértékben" a járvány második hullámának alakulásában.

2020.11.11 18:01MTI

A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, és a tél végéig tarthat a védekezés ellene Németországban - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.

Azzal kell számolni, hogy a második hullám "keményebb lesz az elsőnél, ugyanúgy, mint a spanyolnáthánál", az eddigi legsúlyosabb modern kori világjárványnál, mindenekelőtt azért, mert az elsőnél "rosszabb évszakra", a téli hónapokra esik. Ez azt jelenti, hogy a járványügyi védekezés "egész télen leköt majd minket" - mondta a német kormányfő.

Kiemelte, hogy a vírus elleni oltás fejlesztéséről "kedvező hírek" érkeznek, de az eredmények "nem mutatkoznak meg jelentős mértékben" a járvány második hullámának alakulásában.

Így továbbra is be kell tartani majd a fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket - mondta Angela Merkel, aki a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport új előrejelzésének átadására szervezett online sajtóeseményen nyilatkozott.

Az előrejelzés szerint Németország hazai összterméke (GDP) az idén 5,1 százalékkal csökken, jövőre 3,7 százalékkal növekedik.

A járvány a második világháború utáni német történelem egyik legmélyebb válságába taszította a gazdaságot, és a második negyedévben történt meredek visszaesést ugyan a nyáron lendületes növekedés követte, de "a koronaválság még nem ért véget" - emelte ki Lars Feld, a testület vezetője.

A fertőződések számának erőteljes emelkedése miatt az Európai Unió legnagyobb gazdaságának helyzete "törékeny", a folyamatok alakulását pedig nagyban meghatározza, hogy miként sikerül megfékezni a járványt és hogyan alakul a külgazdasági környezet - tette hozzá.

Aláhúzta, hogy a gazdaságpolitika többszörös kihívás előtt áll, a járvány miatti recesszió mellett kezelnie kell a digitalizáció, a klímaváltozás és a demográfiai átalakulás hatásait is.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 18 487 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez nagyjából 7 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 214 esethez viszonyítva. A fertőzéshullám erejének mérséklődését jelzi, hogy az előző héten regisztrált esetszám 15 százalékkal haladta meg a hét nappal korábbi 14 964-et.

Az új esetekkel együtt 705 687 fertőződést regisztráltak Németországban.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 261-gyel nőtt, 11 767-re.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai összesítése szerint újabb csúcsra, 3127-re emelkedett. Ez 68 esettel több az egy nappal korábbinál. Nagyjából minden második beteg - 1787 ember - gépi lélegeztetésre szorul.

A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 502 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6715 ágy szabad.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.