Terrorizmus

Europol: az Iszlám Állam számára terroristákat toborzó csoportot számoltak fel Spanyolországban

A három gyanúsított aktív internetes tevékenységet folytatott a fiatalok körében, több mint 10 ezer követőjük volt.

2020.10.30 20:36MTI

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára internetes közösségi oldalakon tagokat toborzó terroristasejt három tagját állították elő a spanyol hatóságok - közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) pénteken.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a három gyanúsított aktív internetes tevékenységet folytatott a fiatalok körében, több mint 10 ezer követőjük volt.

Az észak-spanyolországi San Sebastianban és Pasaia városában előállított bűnözők a közösségi oldalakon az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatására hoztak létre csoportokat. Dzsihadista propagandát terjesztettek és terrorizmus végrehajtására buzdítottak.

Internetes felületeiken nagyszámú erőszakos tartalmat tettek elérhetővé, amelyek legtöbbjén a terrorszervezet harcaiban részt vevő kiskorúakat példaképként mutatták be. A távoktatás formájában tartott képzések során a testedzés mellett dzsihadista terrorcselekmények végrehajtására is tanítottak, továbbá kések és lőfegyverek használatára oktattak - közölte az Europol.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.