Bűnügy

Bíróság elé állították Romániában a 17 ember halálát okozó arab szeszhamisítókat

Az elkövetők a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet.

2020.10.26 17:42MTI

Hamisítás, csalás és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölés vádjával bíróság elé állítottak két iraki és egy jordániai állampolgárt Romániában, akik beismerték, hogy 70 százalékban metilalkoholt, valamint vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el "egészségügyi szeszként" - közölte hétfőn a jászvásári Ziarul de Iasi című lap.

Az elkövetők a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet. A vád szerint az általuk hamisított és egy nagybani kereskedő révén a moldvai Iasi megye legalább hat településén forgalmazott "Sante Med" nevű termék 17 ember halálát okozta április második felében, amíg a hatóságok rájöttek, hogy tömeges metilalkohol-mérgezés történt.

Az áldozatok közül kettőnél utólag, kihantolásuk nyomán azonosították a halál okát. Utóbb az is kiderült: az áldozatok egy részének a községháza osztotta ki segélyként a hamis szeszt, a járvány elleni védekezés céljából.

A nyomozás részleteit ismertető román média szerint a gyanúsítottak kihallgatásuk során azzal védekeztek, hogy a "Santa Medet" gyógyszeszként beállító címkén - amely szerint a terméknek 70 százalékban etilalkoholt kellett volna tartalmaznia - feltüntették azt, hogy "emberi fogyasztásra nem alkalmas". A félliteres palackokban árult termék valójában ugyanilyen arányban metanolt tartalmazott. A mérgező anyag koncentrációja olyan magas volt, hogy egyes áldozatok holttestében a halálos dózis háromszázszorosát mutatta ki az igazságügyi orvosszakértő.

A Ziarul de Iasi szerint az évek óta Romániában üzletelő, a Vörös sárkány nevű bukaresti kínai piac butikosaival is kereskedő arab vádlottakat a büntetőjogi besorolás alapján akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik.

A Iasi megyei törvényszéken zajló büntetőper múlt héten kezdődött előzetes szakaszában az áldozatok hozzátartozóinak tucatjai jelentettek be polgári jogi (kártérítési) igényt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.