Orvvadászat

Egymillió dollár értékű repülő mókust csempésztek ki Floridából, hét embert letartóztattak

A nyomozás során kiderült, hogy kevesebb mint három év alatt csaknem 3600 repülő mókust fogtak be a Florida középső részén kihelyezett mintegy tízezer csapdával.

2020.10.21 10:44MTI

Hét embert vettek őrizetbe Floridában repülő mókusok illegális nemzetközi kereskedelme miatt - közölte a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság (FWC), amely szerint a vadorzók által befogott több ezer védett vadállat értéke meghaladja az egymillió dollárt.

A hét személyt egy tavaly januári bejelentés nyomán indított vizsgálat során sikerült elkapni, és az ügyben további letartóztatások várhatóak.

A nyomozás során kiderült, hogy kevesebb mint három év alatt csaknem 3600 repülő mókust fogtak be a Florida középső részén kihelyezett mintegy tízezer csapdával.

A floridai kereskedő, aki megvásárolta a mókusokat az orvvadászoktól és azt állította, hogy az állatok fogságban születtek, több mint 200 ezer dollárt keresett a rágcsálókkal.

A Floridában védett állatnak számító, ám világszerte házi kedvencként értékesített repülő mókusok dél-koreai vevőkhöz kerültek.

Az őrizetbe vett hét embert egyebek között zsarolással, pénzmosással és csalással vádolják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.