Állati

Olyan rondán káromkodtak az állatkerti papagájok, hogy inkább elkülönítőbe zárták őket

Csak 20 percet voltak kint a látogatók előtt, ennyi elég is volt.

2020.09.30 09:20ma.hu

Visszavittek az elkülönítőbe több papagájt is egy állatkertben, miután csúnyán káromkodtak a vendégeknek.

Az öt jákópapagáj még augusztus 15-én került a lincolnshire-i vadasparkba, ahol először egy szobában tartották őket, de mintha csak káromkodások megtanulásával töltötték volna az elszigeteltségben töltött időt.

"Az utóbbi 25 évben, mindig olyan papagájaink voltak, amelyek néha csúnyán beszéltek, de megszoktuk ezt" - mondta a park vezérigazgatója, Steve Nichols, sőt jól szórakoztak ezen. A mostani helyzet annyiban más, hogy egyszerre öt papagájuk is lett, akik most egyszerre káromkodnak. "Az egyik elkezdi, a másik nevet, aztán egyszerre mindegyik vagy nevet, vagy káromkodik. Túl sok a jóból."

A madarak csupán 20 percet voltak kint a látogatók előtt, mikor inkább úgy döntöttek az állatkert dolgozói, visszaviszik őket. Bajt éppenséggel nem okoztak a madarak, ám jön a hétvége, és sok gyerek is, akiknek nem biztos, hogy hallania kéne azt, amit az állatok mondanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.