Koronavírus

Szlovákia a kockázatos országok listájára teszi Csehországot

A koronavírus-fertőzések megugrásával indokolt intézkedés péntektől lép hatályba.

2020.09.14 20:39MTI

Szlovákia - utazás tekintetében - Csehországot a vörös, vagyis kockázatos besorolású országok listájára teszi - közölte Igor Matovic szlovák kormányfő a központi válságstáb hétfői ülése közben tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban. Sajtóinformációk szerint a koronavírus-fertőzések megugrásával indokolt intézkedés péntektől lép hatályba.

Azt, hogy az ott tapasztalható koronavírus-fertőzésszám növekedésével összefüggésben Csehország a kockázatos országok listájára kerül, már pénteken jelezte Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter a járványügyi bizottság ajánlásaira hivatkozva. Krajcí pénteken több más járványügyi intézkedés szigorításáról is beszámolt. A Csehországot érintő ajánlásról azonban csak hétfőn hozott döntést a kormány mellett működő központi válságstáb.

A döntéssel kapcsolatban Martin Klus szlovák külügyi államtitkár közösségi médiaoldalán azt írta: ez azt jelenti majd, hogy - a határ két oldalán 30 kilométeres körzetben élő ingázók, illetve néhány más eset kivételével - a Csehországból érkezőknek 72 óránál nem régibb negatív Covid-teszttel kell rendelkezniük, ellenkező esetben házi karanténba kell vonulniuk.

Csehország Szlovákiával szemben nem vezet be hasonló intézkedést - jelentette a sme.sk szlovák hírportál a cseh külügyminisztérium megerősítésére hivatkozva hétfőn.

A szlovák kormány központi válságstábja egyébként hétfőn csak részben fogadta el a járványügyi bizottságnak a tömegrendezvények korlátozására vonatkozó, pénteken közzétett ajánlásait. A hétfői döntés szerint a jelenlegi szinten tartják a kulturális és sportrendezvényeken részt vevők számának felső határát: ez beltéri rendezvények esetében 500, kültéri rendezvények esetében ezer főt jelent.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfő esti jelentése szerint megelőző karanténba került Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, mivel egy olyan személlyel került kapcsolatba, akinek korábban pozitív lett a Covid-19-tesztje.

Szlovákiában az újonnan regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban napi ötven és kétszáz között mozog. Az országban eddig összesen 5580 személynél mutatták ki a kórokozó jelenlétét a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteki adatai szerint. Jelenleg 2413 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Eddig a kórnak hivatalosan 38 halálos áldozata van. Az országban eddig már több mint 385 ezer vírustesztet végeztek el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.