Bejrúti robbanás

Tízmilliós segélyt vitt Libanonba a Baptista Szeretetszolgálat

Gyógyszerekkel, kötszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve helyben vásárolt élelmiszer- és gyógyszercsomagokkal segítették a károsultakat.

2020.08.15 11:30MTI

Tízmillió forint értékű humanitárius segélyt szállított a katasztrófa sújtotta Bejrútba a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója pénteken Budapesten, a hazatérésüket követő sajtótájékoztatón.

Pavelcze László közölte: gyógyszerekkel, kötszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve helyben vásárolt élelmiszer- és gyógyszercsomagokkal segítették a károsultakat.

Azt tapasztalták - mondta -, hogy az egészségügyi ellátás jól működik a városban, a sérülteket néhány nap alatt ellátták.

Közvetlen orvosi segítségre tehát már nem volt szükség, viszont részt vettek a már ellátott sérültek újrakötözésében.

Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke arról számolt be: kiérkezésükkor azt tapasztalták, hogy a várost két - két és fél kilométeres körzetben érintette a robbanás. Megsemmisült az a kikötő, amelyen keresztül az áruk 80-85 százaléka érkezik Libanonba.

Azért döntöttek az élelmiszercsomagok osztása mellett, mert a kikötő leállása következtében jelentősen megdrágultak az élelmiszerek - tette hozzá.

Elmondta: terveik között szerepel egy újabb 10 millió forint értékű humanitárius segély eljuttatása Libanonba, illetve 10 millió forinttal támogatni kívánják egy a robbanásban megrongálódott iskolaépület helyreállítását.

Gál Dávid a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megemlítette: a kéttagú delegáció kiutazása előtt felajánlották egy 12 tagú mentőcsapat segítségét Libanon budapesti nagykövetségének, ám közölték, hogy kutyás mentőkre már nincs szükség.

Ebben a helyzetben döntöttek a humanitárius segély eljuttatása mellett - mondta az ügyvezető.

A libanoni fővárosban augusztus 4-én történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. A katasztrófában százhetvennyolcan meghaltak és mintegy hatezren megsebesültek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.