Koronavírus-járvány

Új kutatási eredmény: jóval gyorsabban terjed a koronavírus gyerekek között mint a felnőttek esetében

A tesztelt gyerekek 76 százalékánál lett pozitív az eredmény, a pozitív esetek negyede nem mutatott tünetet.

2020.08.04 14:47ma.hu

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ tanulmánya szerint a gyerekek minden korcsoportja fogékony a vírusra.

A jelentés alapját az a több tucatnyi koronavírusos eset adta, amelyet egy Georgia államban szervezett nyári gyerektáborban tártak fel június végén. A tesztelt gyerekek 76 százalékánál lett pozitív az eredmény, a pozitív esetek negyede nem mutatott tünetet.

Akik tüneteket tapasztaltak, lázról, fej- és torokfájásról számoltak be. A táborban 600-an voltak, közülük csak 344-en végeztek koronavírustesztet, közülük 260-an, tehát a tábor csaknem fele bizonyult fertőzöttnek. A pozitív estek közül 51-en tízévesek vagy annál fiatalabbak, 180-an tizenévesek, 29-en pedig nagykorúak voltak. Mivel nem mindenkit teszteltek, úgy vélik, a fertőzöttek száma magasabb lehetett.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ közlése szerint a vírus annak ellenére is terjedt, hogy a tábor szervezői minden, a fertőzés megelőzésére ajánlott legtöbb módszert és eszközt alkalmazták. A gyerekeket ugyanakkor nem kötelezték maszk vagy más, az arcukat eltakaró eszköz viselésére, a tábor 250 alkalmazottját és önkéntesét azonban igen. A beltéri programokon az ajtókat és ablakokat nem tartották nyitva, hogy a szellőzést elősegítsék.

Két nappal a vendégek érkezése után, június 23-án az egyik tizenéves gyereket megfázásos tünetekkel hazaküldték. Miután az ő koronavírus-tesztje pozitív lett, június 27-én bezárták a tábort.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.