Koronavírus-járvány

Nem hitt a vírusjárványban, maszkot sem hordott - több embert is megfertőzött a kórházi asszisztens

Maszkot sem hordott a kórházban, mert minek az. Hat másik embert fertőzött meg.

2020.07.08 15:57ma.hu

Két kollégáját és négy pácienst fertőzött meg koronavírussal a temesvári CFR-kórház egyik asszisztensnője. Az egészségügyi dolgozó a vírustagadók egyre nagyobb táborához tartozott, így a szükséges óvintézkedéseket sem tette meg, így például maszkot sem hordott.

A helyzet járványügyi kivizsgálása még zajlik, úgyhogy az is lehetséges, hogy a hat személyen kívül további embereket is megfertőzött az asszisztensnő.

Ráadásul, még a múlt hét végén életbe lépett román alkotmánybírósági döntés nyomán a nő néhány nappal a beutalása után távozott a kórházból, pedig még nem gyógyult meg. Szintén elhagyta a kórházat a másik két megfertőzött orvosi asszisztens is. A másik négy pácienst a CFR-kórházban kezelik.

A felelőtlen asszisztensnő ellen fegyelmi eljárás indult és ha szükséges, bűnvádi feljelentést is tesz ellene a kórház vezetése - írta a Főtér.ro.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.