Koronavírus

Szlovákia újabb országok irányába nyitja meg határait

Több más korlátozást is feloldanak vagy enyhítenek.

2020.06.19 14:02MTI

Szlovákia szombat reggeltől újabb irányokba, köztük Lengyelország felé és a Montenegróból érkezők előtt is megnyitja határait - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján, miután járványügyi szakértőkkel egyeztetett.

Szlovákia a Covid-19 betegség miatt korábban bevezetett korlátozások fokozatos feloldásának keretében már korábban megnyitotta határait és lehetővé tette a korlátozások nélküli ki- és belépést 19 európai ország - köztük az elsők között Magyarország - viszonylatában. A kór szempontjából biztonságosnak minősített országok listája a mostani intézkedéssel 23-ra nőtt. A lista a járványügyi helyzet tükrében változhat, bővülhet, de szűkülhet is - közölte Ján Mikas országos tisztifőorvos.

Szlovákiában több más korlátozást is feloldanak vagy enyhítenek. Szombattól megszűnik a testhőmérséklet kötelező mérése az állami és az önkormányzatok hatáskörébe tartozó hivatalokban, valamint az uszodákban és a wellnessközpontokban, utóbbiak esetében hatályát veszti a kötelező két méteres távolságtartásra vonatkozó előírás is. A taxik utasai már az első ülésen is utazhatnak, és júliustól - távolságtartási korlátozások betartása mellett - a több mint ezer ember részvételével zajló rendezvények megtartása is.

Ugyanakkor a tömegközlekedési eszközökben továbbra is kötelező marad az arcmaszk viselése. Ez utóbbival kapcsolatban Henrieta Hudecková, az egészségügyi minisztérium járványügyi főszakértője azt mondta: a maszkok viselése még évekig megmaradhat.

A mostani hétvégén megszűnik az üzletek vasárnapi kötelező zárva tartásának - a vírus terjedésével összefüggésben bevezetett - gyakorlata is. Bár a legnagyobb kormánypárt, az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) felvetette ennek a gyakorlatnak a járvány utáni megtartását is, az indítvány a négypárti koalícióhoz tartozó liberális Szabadaság és Szolidaritás (SaS) ellenkezésébe ütközött. Igor Matovic, ezzel kapcsolatban pénteken azt mondta: a vasárnapi zárva tartás miatt nem fogják kockáztatni a koalíciót.

Szlovákiában csaknem két hónapja kezdték el a járvány miatt hozott korlátozó intézkedések feloldását, legutóbb, vasárnap a március 16-án kihirdetett egészségügyi vészhelyzet járt le, ugyanakkor a néhány nappal korábban, március 11-én elrendelt rendkívüli helyzet továbbra is érvényben van.

A víruskrízist - egy a TASR közszolgálati hírügynökség által ismertetett felmérés szerint - a lakosság jelentős része meglehetősen nehezen viselte. A Szlovák Tudományos Akadémia által készített felmérés résztvevőinek 48 százaléka mondta azt, hogy gyakran vagy időnként depressziós érzései voltak a krízis idején. A felmérés szerint ezek az állapotok a fiatalabb generációk képviselőinél voltak a leggyakoribbak.

Közben Szlovákiában az elmúlt héten a korábbi hetekhez képest enyhe mértékben emelkedett, de továbbra is viszonylag alacsony szinten maradt a koronavírussal újonnan diagnosztizáltak napi átlaga, ez a szám már mintegy két hónapja öt alatt van. A nemzeti egészségügyi információs központ honlapján pénteken közölt adatok szerint csütörtökön 14, az elmúlt héten pedig együttvéve 34 embernél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így mostanáig 1576 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Közülük hivatalosan 1447-et gyógyultnak nyilvánítottak. A kór elismert halálos áldozatainak száma 28, és eddig már több mint 200 ezer vírustesztet végeztek el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.