Politika

Hét év börtönre ítélték a volt észak-macedón különleges ügyészt hivatali visszaélés miatt

Hivatali visszaélés miatt első fokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy észak-macedón bíróság Katica Janeva volt különleges ügyészt.

2020.06.18 21:00MTI

Katica Janevát tavaly augusztusban tartóztatták le, mert a gyanú szerint anyagi haszonszerzés céljából visszaélt hivatalával és hatalmával, amikor dokumentumokat semmisített meg annak érdekében, hogy egy ügy gyanúsítottjainak helyzetén javítson. Tetteivel nemcsak saját magát, hanem másokat is jelentős haszonhoz juttatott.

A szkopjei sajtó tavaly júliusban kezdett cikkezni Janeva esetleges hivatali visszaéléseiről. Július közepén elfogták a Boki 13 néven ismertté vált Bojan Jovanovszki egykori valóságshow-sztárt, az egyik szkopjei televízió tulajdonosának a fiát, mert a gyanú szerint védelmi pénzt követelt olyan neves emberektől, akik a törvénnyel való összeütközés gyanújába keveredtek. Cserébe azt ígérte, elintézi, hogy az igazságszolgáltatás elé kerülve enyhébb bánásmódban részesüljenek. Egy üzletembertől például nyolcmillió eurót kért azért, hogy lezárják az ellene folyó eljárást.

Nem sokkal a férfi letartóztatása után - két hónappal hivatali idejének lejárta előtt - lemondott a különleges ügyész. A szkopjei sajtó már akkor arról cikkezett, hogy a két eset nem független egymástól. A sajtóban megjelent találgatások szerint éppen Janeva volt Jovanovszki igazságügyi kapcsolata, akin keresztül el tudta intézni, hogy bizonyos emberek büntetése a várhatónál enyhébb legyen.

Bojan Jovanovszkit csütörtökön kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték pénzmosás és nyomásgyakorlás miatt.

Mindkét elítélt ártatlannak vallotta magát, és fellebbezést jelentett be az ítélet ellen.

A különleges ügyészi hivatalt 2015-ben hozták létre, hogy vizsgálja ki az ország belpolitikai válságához vezető jelentős korrupciós ügyeket, ám csak nagyon kevés ügy jutott el a bíróságra Katica Janeva hivatali ideje alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.