Koronavírus

Olaszországban huszonhatra csökkent a napi halálesetek száma

Ez a legalacsonyabb szám március 2. óta.

2020.06.15 20:49MTI

Olaszországban 26 beteg veszítette életét az utóbbi egy napban koronavírus-fertőzés miatt, ez a legalacsonyabb szám március 2. óta a polgári védelmi hatóság hétfő esti adatai szerint.

A szakértők reményei szerint a halálozások száma már a héten lenullázódhat. A járványban és szövődményeiben 34 371 beteg halt meg.

Az aktív fertőzöttek száma 26 ezer alá csökkent, a gyógyultaké pedig 177 ezer fölé emelkedett. A kórházban kezeltek száma 3500 alá csökkent, intenzív osztályon 202-en vannak. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 237 290-t.

Egy nap alatt 303 fertőzöttet szűrtek a korábbi 338-hoz képest. Az új fertőzöttek nyolcvanöt százalékát Lombardiában regisztrálták. A húszból kilenc tartományban egyetlen esetet sem regisztráltak, tizenkét tartományban egy beteg sem halt meg.

Olaszországban hétfőtől megkezdődött a korlátozások oldásának úgynevezett harmadik fázisa. Huszonöt olaszországi repülőtér nyitott újra: a Malpensa milánói reptér forgalma elérte a tízezer utast. Az olasz idegenforgalom reményei szerint mintegy 25 millió külföldi turista érkezhet a nyári időszakban, köztük több mint hét millió német.

Megnyitottak a mozik is, az olasz főváros tizennégy multiplex mozijából nyolc kezdte újra működését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.