Járvány

Kongóban újra kitört az ebola

Már csak ez hiányzott.

2020.06.01 18:40ma.hu

Új ebolajárvány-góc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól - jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában.

A tárcavezető szerint Mbandakában eddig négy halott szervezetében mutatták ki a halálos vírust."Megerősíthetem, hogy van egy új ebolajárványgócunk Mbandakában" - közölte Longondo újságírókkal. "Nagyon gyorsan küldjük oda az oltóanyagot és gyógyszert" - tette hozzá.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Twitter-üzenetben szintén megerősítette az új ebolajárványt. Az afrikai ország 2018 augusztusától küszködik az immáron tizedik ebolajárvánnyal, amely azóta 2200 ember halálát okozta a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Az ebola április közepén ismét megjelent, néhány nappal azelőtt, hogy a kinshasai vezetés hivatalosan kihirdette volna a járvány végét. Ugyanakkor az utóbbi 30 napban nem jelentettek új fertőzöttet az ország keleti feléből.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.