Koronavírus

Várhatóan elmarad a világ legnagyobb sörfesztiválja

A müncheni Oktoberfest is elmaradhat a koronavírus-járvány miatt.

2020.04.16 16:53MTI

Bajorországban is lazítanak április 20-tól a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozásokon, de más német tartományokhoz képest csak minimálisan, a világ legnagyobb sörfesztiválja, a müncheni Oktoberfest pedig a járvány miatt valószínűleg elmarad az idén - derült ki a tartományi kormány csütörtöki tájékoztatóján.

Április 20-tól a barkácsáruházak, a kertáruházak és a kertészetek nyithatnak meg, a 800 négyzetméternél kisebb értékesítési területű kiskereskedelmi üzletek pedig csak egy héttel később. A bevásárlóközpontok továbbra is zárva tartanak.

"Óvatosabbak vagyunk, mint más tartományok" - mondta Markus Söder kormányfő, kiemelve, hogy Bajorország - ahol a 16 német tartomány közül a legtöbb fertőzöttet és halálesetet regisztrálták - még nincs túl a járvány nehezén.

Szintén minimális lazítás, hogy az emberek jövő hétfőtől nemcsak azokkal tartózkodhatnak együtt a lakásukon kívül, akikkel eleve közös háztartásban élnek, hanem találkozhatnak másokkal, egyszerre legfeljebb egy emberrel. A többi tartományban már március 23., a társas távolságtartás rendszerének bevezetése óta ez az alapszabály.

Az oktatási rendszert is fokozatosabban indítják újra, mint máshol. A vizsgák előtt álló, végzős évfolyamokban ugyan már április 27-én folytathatják a tanítást - az osztálytermekben minden második helyen ülhetnek tanulók, legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól -, de a többiek közül egyelőre a jövőre végző évfolyamok tanulói járhatnak majd iskolába, és csak május 11-től.

Azonban a koronavírus-járvány miatt az idén nem lesz buktatás, a következő tanévben próbaképpen azok is feljebb léphetnek egy osztállyal, akiknek eddigi tanulmányi eredményük alapján ismételniük kellene - mondta Michael Piazolo oktatási és kulturális miniszter.

Egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy mikor indulhat be szélesebb körben az oktatás, mikor nyithatnak meg újra az óvodák, vagy éppen mikor lehet megint vendéglőbe, színházba, moziba járni. A változtatások járványügyi hatását folyamatosan monitorozzák, az egészségügyi ellátórendszer és a fertőzési láncolatok feltárásáért felelős egészségügyi hatóságok kapacitását pedig tovább bővítik.

A járvány minden bizonnyal sokáig tart még, így nemigen számíthatnak a bajorok például arra, az idén külföldre utazhatnak nyaralni.

Tömegrendezvények sem lesznek egyhamar. Így az idei Oktoberfest megrendezését "őszintén szólva nem tudom elképzelni", és a müncheni főpolgármester is "nagyon szkeptikus" - mondta Markus Söder.

A szövetségi kormány vezetői és a tartományi kormányfők szerdai tanácskozásán általános érvényű alapelveket fektettek le a járványlassító intézkedések lazításáról. Megállapodtak a többi között arról, hogy április 20-tól megnyithatnak a 800 négyzetméternél kisebb kiskereskedelmi üzletek, és mérettől függetlenül az autókereskedések, a kerékpár-szaküzletek és a könyvesboltok. A tanítás május 4-től indulhat újra, elsőként a végzős évfolyamokban. Maszkviselési kötelezettséget nem vezetnek be, de - a megállapodás szövege szerint - "nyomatékosan javasolják" az arcot és az orrot takaró, házilagos vagy kisipari készítésű, nem orvosi, hanem úgynevezett közösségi (community) maszk viselését minden helyzetben, amelyben nem lehet állandóan betartani a társadalmi távolságtartás szabályát, így például a tömegközlekedésben.

Az új típusú koronavírus elleni védekezésben érintett területek többsége - például az oktatás és a járványügyi szabályozás - tartományi hatáskör, a helyi kormányok így önállóan döntenek. A tartományi rangú fővárosban, Berlinben és Észak-Rajna-Vesztfáliában már el is határozták, hogy április 20-tól kezdik meg az oktatási rendszer fokozatos újraindítását.

Bajorországban a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint 35 142 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) csütörtökig. Ez 848 esettel több az egy nappal korábbinál, és jóval több eset, mint amennyit bármely másik tartományban regisztráltak. A második helyen Észak-Rajna-Vesztfália áll 26 383 igazolt fertőzéssel, a harmadik Baden-Württemberg 25 881 esettel.

Az igazolt fertőzöttek közülük 1049 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19). Bajorország ezzel is az első helyen áll. A második Baden-Württemberg 802 halálesettel, a harmadik Észak-Rajna-Vesztfália 663 halálos áldozattal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.