Koronavírus

Spanyolországban a fertőzöttek száma 180 ezer, a halálos áldozatoké 19 ezer felett van

Az elhunytak száma 551-gyel emelkedett egy nap alatt.

2020.04.16 15:27MTI

Spanyolországban a fertőzöttek száma 180 ezer, a halálos áldozatoké 19 ezer felett van - közölte az egészségügyi minisztérium csütörtökön.

A tartományokból érkezett adatok alapján készült napi összegzés szerint az elmúlt 24 órában 5183-mal lett több SARS-CoV-2 vírusfertőzéssel azonosított eset, a növekedés szerdán 5092, kedden 3045 volt. A vizsgálatok eddig 182 816 páciensnél igazolták a fertőzést.

Az elhunytak száma 551-gyel emelkedett egy nap alatt. Szerdán 523, kedden 567 ember halálát okozta az új típusú koronavírus. Összesen 19 130-an veszítették életüket.

A fertőzöttek közül 3944 embert nyilvánítottak egészségesnek az elmúlt egy nap során. A gyógyultak száma szerdán 3349-cel, kedden 2777-tel emelkedett és elérte a 74797-et.

Enyhült az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, de még nehéz hetek vannak hátra - mondta a spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottságának ülés, amely a járvány kezdete óta hetente meghallgatja a tárcavezető beszámolóját.

Salvador Illa hangsúlyozta: a járvány terjedésének lassulása jelzi, jó az irány, de még mindig óvatosnak kell lenni, hogy ne alakuljon ki újabb hulláma a fertőzéseknek.

Hangsúlyozta, hogy ennek érdekében folyamatosan növelik a szűrési kapacitásokat, a fertőzés megállapítására elvégzett PCR-vizsgálatok száma naponta már 40-47 ezer között van. Április 13-ig összesen 930 230 ilyen tesztet végeztek el az országban.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az újonnan regisztrált 5183 fertőzött közül 1312 esetet úgynevezett szerológiai vizsgálat igazolt, amellyel a vérből kimutathatók a fertőzés hatására képződött antitestek, így a tünetmentes páciensek is kiszűrhetők. Például La Rioja tartományban az új fertőzések 80 százaléka ilyen - tette hozzá.

A szakember szerint a jelentésekben szükséges megkülönböztetni ezeket a fertőzötteket, mivel nem lehet tudni, hogy mikor kaphatták el a vírust, így a számok félrevezetőek lehetnek a járvány alakulásának értékelésénél.

A katalán kormány szerint a minisztérium által ismertetett adatokhoz képest jóval magasabb lehet a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is az országban.

A helyi temetkezési vállalatoktól kapott információkra hivatkozva a katalán vezetés azt állítja: a Katalóniában eddig regisztrált 3855 halálos áldozat helyett több mint hétezer elhunyt lehet. A különbség az idősotthonokban, a különböző szociális intézményekben, illetve az otthon elhunytak számából keletkezik, akik nincsenek benne a statisztákban - véli a katalán kormány.

A spanyol egészségügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy azért nem tudja összesíteni az idősotthonokban bekövetkezett, koronavírussal összefüggő haláleseteket, mert több tartomány is adós még ezzel az információval.

Az igazságügyi minisztérium április 8-án elkezdte begyűjteni az anyakönyvi hivatalokból a március közepe óta elhunytak adatait, valamint a kiadott temetkezési engedélyeket, hogy ellenőrizze a halálozási adatokat, miután több ellenzéki párt is azt állította, hogy a statisztikákban nem "a valós számok" szerepelnek.

Spanyolországban egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig van érvényben, de újbóli meghosszabbítása várható. A kormány várakozásai szerint ha a vírus terjedése továbbra is megfelelő mértékben csökken, akkor elképzelhető, hogy részben enyhíteni fognak a jelenlegi korlátozó intézkedéseken.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.