Koronavírus

Moszkva leállítja az orosz állampolgárokat hazaszállító légi járatokat

Oroszok tízezrei várják külföldön a hazatérés lehetőségét.

2020.04.03 20:51MTI

Leállítja éjféltől Oroszország a nemzetközi légi járatokat és ezzel külföldön rekedt állampolgárainak repatriálását - közölte pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva egybehangzóan az Interfax és a TASZSZ hírügynökség, valamint a Kommerszant című napilap.

A Kommerszant úgy tudja, hogy több mint 30 ezer orosz várja külföldön a hazatérés lehetőségét - az orosz külügyminisztérium szerdán 25 ezerben nevezte meg a számukat. A lap úgy értesült, hogy a korábbi tervek szerint hat orosz légitársaság gépeinek kellett volna még hazahoznia az embereket, egyebek között Peruból, Németországból, Thaiföldről, Japánból és az Egyesült Államokból, a Roszaviacija orosz légiközlekedési ügynökség koordinálásával.

A lap szerint az Aeroflot pénteken esedékes gépe már nem repült el New Yorkba. A járatot röviddel az indulás előtt törölték.

A Covid-19 világjárvány miatt Oroszország március 27-én leállította a menetrend szerinti nemzetközi légi járatokat, és csak a külföldön rekedt orosz állampolgárok hazaszállítására indított repülőgépeket. Prioritást azok élveztek, akik idén kerültek ki külföldre.

Március 31-én a kormány járványügyi megfontolásból 700-ban állapította meg a külföldről naponta maximálisan hazaszállítható orosz állampolgárok létszámát. Közülük legfeljebb 500-at a moszkvai Seremetyjevo, további 200-at pedig a vidéki városok fogadhattak.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács tagjaival tartott pénteki videokonferencián kifejezte reményét, hogy a jogrend és a biztonság a világjárvány idején is biztosítva lesz Oroszországban. Elkerülhetetlen intézkedésnek nevezte, hogy a koronavírus-fertőzés terjedésének megállítása érdekében a hónap végéig tartó, fizetett kényszerszabadságot rendelt az országban.

Felszólította a tanács tagjait, hogy mindenben segítsék a régiók kormányzóit, akik felhatalmazást kaptak, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelő további korlátozásokat vezessenek be. Pénteken Arhangelszk megye és Komiföld után Putyin Kamcsatka kormányzóját is leváltotta.

Az elnök pénteken aláírta a receptre kiválható gyógyszerek online megrendelését legalizáló törvényt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki szerint a kényszerszabadságot Putyin akkor fogja visszavonni, amikor minimálisra csökken a fertőzés terjedésének veszélye, újságíróknak nyilatkozva "példátlannak" nevezte a Covid-19 miatt Oroszországban kialakult helyzetet. Szavai szerint a Kreml tisztában van a legborúlátóbb forgatókönyvekkel is, és a támogató intézkedéseket a helyzet függvényében fogja meghozni. Az ígérte, hogy a vállalatok kedvezményes hitelezésének rendszere a következő napokban teljes mértékben be fog indulni.

Elvira Nabiullina, az orosz jegybank elnöke - bár elismerte az intézkedés szükségességét - arra figyelmeztetett, hogy a gazdaság elrendelt részleges leállítása 1,5-2 százalékos GDP-visszaesést okozhat, a kényszerszabadság hosszúságától függően. Úgy vélekedett, hogy az infláció éves szinten 4 százalék alatt marad, és jelenleg nincs szükség további intézkedésekre Oroszország pénzügyi stabilitásának biztosítása érdekében.

Moszkvában egyébként pénteken elkezdték a Covid-19-fertőzöttek adatbázisának létrehozását, amelybe a házi karanténra kényszerítettek fényképét is beillesztik. Azokat az ambuláns pácienseket, akik elutasítják a helyváltoztatásukat követő okostelefonos alkalmazás használatát, meg fogják bírságolni.

Kirill orosz ortodox egyházfő pénteken egy autókonvojjal körbeszállított egy híres Szűz Mária-ikont a moszkvai autópályagyűrűn, a kórtól való megszabadulásért fohászkodva. A pátriárka által bemutatott liturgiát a Szpasz és a Szojuz vallási tévécsatorna élőben közvetítette.

A pénteken nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma 601-gyel nőtt Oroszországban az elmúlt egy nap alatt, és elérte a 4149-et. Közülük 2923-at Moszkvában ápolnak. A Covid-19 betegségben elhunytak száma összesen 34-re, a gyógyultak száma pedig 281-re nőtt.

Az Oroszországgal szomszédos Fehéroroszországban pénteken bejelentették a gyermek és a serdülő labdarúgó-bajnokság felfüggesztését. A felnőttek legfelső ligájának mérkőzéseit azonban továbbra sem törölték.

A fehéroroszországi Európa utolsó aktív labdarúgó-bajnoksága a világjárvány közepette, amely ráadásul nézők előtt zajlik. Az ország elnöke, Aljakszandr Lukasenka ugyanis úgy véli, hogy a koronavírus miatt nem kell életmódot váltani. Az embereknek a bezárkózás helyett a szabad levegőre kellene menniük, és nem kellene túl nagy "lármát kelteniük" a négy haláleset miatt.

Fehéroroszországban a hivatalos adatok szerint mintegy 350 fertőzöttről tudnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.