Koronavírus

Putyin a hónap végéig meghosszabbította a kényszerszabadságot Oroszországban

Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.

2020.04.02 18:05MTI

Az egész ország területén bevezetett fizetett kényszerszabadságot a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása céljából Putyin eredetileg a március 28. és április 5. közötti időszakra jelentette be.

A március 25. óta a Covid-19 miatt elmondott második televíziós üzenetében az elnök csütörtökön azt mondta, hogy noha sikerült a veszélytől elhatárolni az időseket és megakadályozni a kór fellángolását a tanintézményekben, a moszkvai koronavírus-helyzetben még nem sikerült áttörést elérni.

A kötelező leállás a hatalom intézményeire, a folyamatosan termelő vállalatokra, az egészségügyi létesítményekre és a gyógyszertárakra, valamint az alapvető cikkeket forgalmazó üzletekre és a létfenntartási szolgáltatásokra továbbra sem vonatkozik.

Putyin közölte, hogy egyes régiókban határozottabb fellépésre lehet szükség, amihez a helyi hatóságok meg fogják kapni a szükséges felhatalmazást. Hangsúlyozta a regionális és a szövetségi hatalom együttműködésének, valamint a helyzet regionális igények szerinti kezelésének fontosságát.

Mint mondta, felelős magatartással és összetartással csökkenteni lehet a kockázatot. Az elnök a kormányzat feltétlen prioritásaként nevezte meg a munkahelyek és a jövedelmek megvédését.

"A veszély nem szűnt meg, a szakemberek szerint a járvány nem érte el tetőpontját a világon és hazánkban" - mondta.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a honlapján közölte, hogy május 1-jéig meghosszabbítja a kijárási korlátozást a fővárosban. Ennek értelmében a lakosok csak akkor hagyhatják el otthonukat, ha sürgős orvosi ellátásra szorulnak, élelmiszert vagy gyógyszert kell kiváltaniuk, ha kiviszik a szemetet, vagy kutyát sétáltatnak.

Szobjanyin hozzátette, hogy a szigorítás első hetének tapasztalatai alapján egyelőre nem vezetik be a QR-kódos kilépési engedélyezési rendszert. Ez mindaddig nem válik szükségessé, amíg nem fordul rosszabbra a járványügyi helyzet, vagy amíg az emberek nem kezdik el tömegesen megsérteni a szabályozást.

Ugyancsak május 1-jéig megmarad a távoktatás, a nyilvános helyeken a távolságtartás kötelezettsége, és a közparkok is zárva maradnak. Moszkvaiak egy ellenzéki politikusokat is tömörítő csoportja csütörtökön formai okokra hivatkozva bíróságon támadta meg a Szobjanyin által március 29-én kötelező jelleggel bevezetett "önelszigetelési" rendszert.

Az orosz járványhelyzetről csütörtök délelőtt közölt összesítés szerint az igazolt fertőzöttek száma egy nap alatt 771 fővel nőtt, és elérte a 3548-at. Ez az eddig észlelt legnagyobb napi növekmény Oroszországban. A fertőzöttek közül 2475-öt Moszkvában szűrtek ki. A gyógyultak száma 235, a halottaké 30.

Az ország régióinak több mint kétharmadában kijárási korlátozásokat vezettek be, sőt több terület, köztük stratégai fontosságú üzemeknek otthont adó város lezárta, vagy hamarosan le fogja zárni határait a magáncélú személyforgalom elől.

Csütörtökön személycsere történt Arhangelszk megye és Komiföld kormányzói székében. Sajtóértesülések a váltást azzal hozták összefüggésbe, hogy a hivatalban lévő vezetők nem kezelték hatékonyan a közegészségügyi helyzetet, és nem léptek fel az alapélelmiszerek árának ezzel összefüggő emelése ellen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy Putyin "szükség esetén" továbbra is részt vesz személyes találkozókon, "minden óvintézkedés betartásával", de megbeszéléseinek többségét videokonferencia formájában bonyolítja le a novo-ogarjovói rezidenciájáról. Megismételte, hogy az elnököt és mindenkit, akivel találkozik, rendszeresen szűrik koronavírus ellen.

Az orosz védelmi tárca arról adott ki tájékoztatást, hogy a náci Németország felett aratott győzelem évfordulója alkalmából május 9-re tervezett katonai parádéra való felkészülés az eredeti ütemtervnek megfelelően halad. Peszkov szerint a Kremlben még nem született végleges döntés a díszszemléről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.