Járvány

Koronavírus - A koszovói alkotmánybíróság megsemmisítette a kijárási tilalomra vonatkozó kormánydöntést

Alaptörvénybe ütközik.

2020.03.31 20:25MTI

A koszovói alkotmánybíróság szerint az alaptörvénybe ütközik a távozó kormány által elrendelt kijárási tilalom - adta hírül a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán kedden .

Az alkotmánybíróság közleménye szerint a kormány március 23-i határozatával az állampolgárok alapvető jogait, például a szabad mozgáshoz való alkotmányos jogát gátolja, és ezért alkotmányellenes. A testület javaslata szerint a kormánynak április 13-ig vissza kell vonnia a kijárási tilalomra vonatkozó döntést. Az alkotmánybíróság azt is közölte, hogy a kormány nem hozhat alapvető szabadságjogokat sértő döntéseket különleges felhatalmazás nélkül. Ilyen felhatalmazást a kormány a parlamenttől kaphatna például, ha szükségállapotot hirdetnének az országban, ezt azonban a kormány és Albin Kurti távozó miniszterelnök többször elutasította. Éppen ezzel a döntésével összefüggésben adott be a kormány ellen bizalmatlansági indítványt a kisebbik koalíciós partner, amibe Kurti bele is bukott.

A kijárási tilalomra vonatkozó döntés alkotmányos felülvizsgálatát Hashim Thaci államfő kérte egy nappal a határozat megszületése után.

A koszovói kormány a múlt keddtől vezetett be kijárási tilalmat 10 és 16, valamint 20 és hajnali 6 óra között.

Az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott döntések azonban csak mondvacsinált indokok voltak az Albin Kurti vezette kormány megbuktatására. Az 51 napig regnáló kormány már a koalíciós partnerek közötti belső ellentétek miatt is az első pillanattól kezdve üveglábakon állt, emellett a járvány kezelését célzó intézkedéseken felül a Szerbia és Koszovó közötti viszony is viszályt okozott a kormányfő és az államfő között.

Még mielőtt az alkotmánybíróság döntése napvilágot látott volna, Albin Kurti kedden bűnvádi feljelentést tett Hashim Thaci ellen a kormány munkájának aláásása miatt. A távozó kormányfő a köztársasági elnök múlt hétfői sajtótájékoztatójára hivatkozott, amikor Hashim Thaci nyíltan azt javasolta a koszovóiaknak, hogy ne tartsák be a kijárási tilalomra vonatkozó felhívást.

A belpolitikai viszálynak azonban egyelőre nem látszik a vége, a koronavírus-járvány miatt ugyanis kérdéses, mikor tarthatnának előrehozott választást a kis balkáni államban. Előfordulhat azonban az is, hogy nem lesz voksolás, hanem a köztársasági elnök Kurti egyik párttársát, a tavalyi választás győztes pártjának egy újabb tagját kéri fel kormányalakításra. Koszovóban kedd estig 108 fertőzöttet regisztráltak, és egy ember halt bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.