Járvány

Koronavírus - Csehországban szorosabb teszteléssel próbálkoznak

Csehország dél-morvaországi területén hétfőn elkezdték az úgynevezett intelligens karantén rendszerének próbaüzemét, a rendszer alkalmazását országos szinten húsvéttól tervezik.

2020.03.30 12:13MTI

Romániában újabb szigorításokat vezettek be a vasárnap este ismertetett 4. katonai rendelettel, Szlovéniában éjféltől lakhely elhagyási tilalmat rendeltek el, s kötelezővé tették a szájmaszkok és védőkesztyűk viselését mindenütt.

A Dél-Morvaországban elindított új rendszer lényege, hogy az újonnan talált fertőzötteknél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az előző öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén tesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.

Hétfőtől ugyanakkor ismét szabad a mozgás azon a 21 észak-morvaországi településen, amelyet a járvány terjedésének lassítása érdekében együttesen helyeztek kéthetes karanténba. A hatóságok szerint a helyzet ellenőrzés alatt van már.

Csehországban hétfő reggelre 2837-re emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. Vasárnap 168 új fertőzöttet regisztráltak, ami az utóbbi hat nap legalacsonyabb növekménye. A napi növekedés üteme így tíz százalék alá csökkent - közölte honlapján a cseh egészségügyi minisztérium.

Hétfő reggelig újabb 6 ember hunyt el Csehországban a Covid-19 betegség következtében, a halálos áldozatok száma ezzel 17-re emelkedett. Az elhunytak döntő többsége nagyon idős személy volt, aki más krónikus betegségben is szenvedett. A gyógyultak száma változatlanul tizenegy. Laboratóriumi tesztet eddig 43 498 személyen végeztek, vasárnap reggel ez a szám még 40 700 volt.

Csehországban már három hete szükségállapot van érvényben és a lakosságnak számos korlátozással kell szembenéznie.

Lengyelországban hétfő reggelig 1905-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 188 új esetet regisztráltak, ami 93-mal kevesebb, mint előző nap. Hét új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 26 beteg hunyt el, ketten felgyógyultak.

A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes, Janusz Cieszynski hétfő reggel a közszolgálati hírtelevízióban elmondta: annak ellenére, hogy szombaton jelentős növekedést jegyeztek a kimutatott fertőzéseket illetően - ami egy nagyobb, zárt csoportú gócpont megállapításával volt összefüggésben - a fertőzések növekedési mértéke az utóbbi napokban "lassan bár, de mégis csökken". A hosszabb távú tendenciára azonban csak a következő hetekben derül fény - jegyezte meg Cieszynski.

Romániában újabb szigorításokat vezettek be a vasárnap este ismertetett 4. katonai rendelettel, amelyek értelmében az egészségügyi személyzet, az áruszállítók és az energetikai rendszerben dolgozók számára szükségszállást kell biztosítani a járvány idején. Amint Marcel Vela belügyminiszter elmondta: az elkülönítés lehetőségének a megteremtésével azt próbálják lehetővé tenni, hogy a fertőzésnek legjobban kitettek ne veszélyeztessék a családjukat, illetve az energetikai rendszer működését biztosító személyek ne fertőződjenek meg.

Egy másik vasárnap elfogadott rendelet értelmében az állami egészségügyi ellátásban dolgozókat szükség esetén más egységekbe vezényelhetik. Az orvosok, nővérek, ápolók nem utasíthatják el az időszakos áthelyezést. A belügyminisztérium ugyanakkor enyhítette az idősek kijárási korlátozásait. A 65 év felettiek az esti órákban nyilatkozat nélkül is kimehetnek háziállataikkal a házukból.

A vasárnap esti adatok szerint 1815-re emelkedett a romániai megbetegedések száma, 206 fertőzött meggyógyult, 43 meghalt, 52 beteget kezelnek intenzív osztályon. Hétfőn várhatóan meghaladja a fertőzöttek száma a küszöbnek tekintett 2000-es számot, és életbe lép a járvány elleni védekezés negyedik forgatókönyve, amelyben az enyhe tüneteket mutató koronavírus-fertőzötteket immár nem utalják kórházba, és a fertőzött, de munkaképes orvosokat is munkára fogják a járványkórházakban.

Szlovénia újabb szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének fékezésére, az országban éjféltől lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Ales Hojs belügyminiszter szerint erre azért volt szükség, mert az emberek nem tartották be a kijárási korlátozásokat, amelyek március 20-óta vannak érvényben az országban.

"Nem lesz több kirándulás a tengerre és a hegyekbe" - mondta a tárcavezető. Azt kérte az állampolgároktól, vegyék komolyan a járványt, viselkedjen felelősségteljesen, érett nemzetként.

A szlovén kormány továbbá elrendelte a szájmaszkok és a védőkesztyűk kötelező viselését is mindenhol, zárt- és közterületeken egyaránt. Mivel Szlovéniában is hiány van védőfelszerelésből, a rendelet engedélyezi a "rögtönzött" megoldásokat is, mint a kendő vagy sál használatát. A lényeg, hogy el kell takarni a száj és az orr környékét - írták.

Szlovéniában egy nap alatt 26-tal, összesen 756-ra emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig tizenegyen haltak meg a járvány következtében.

Eközben Horvátországba vasárnap 12,5 tonna védőfelszerelés érkezett Sanghajból - közölte a zágrábi kormány hozzátéve, hogy Horvátország további húsz tonna szájmaszkkal, védőruhával és védőszemüveggel rendelkezik.

A közlemény szerint a legújabb szállítmányból - miután azt felosztják az egészségügyi intézmények között - valamennyi kerül ki a szabadforgalomba is, vagyis megvásárolható lesz a gyógyszertárakban.

Horvátországban egy nap alatt 56-tal, összesen 713-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig hat halálos áldozata van a járványnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.