Járvány

Koronavírus - Szerbiában jelenleg a több tízezer hazatérő okozza a legnagyobb gondot

Vasárnap óta 65 ezer vendégmunkás, valamint külföldön tanuló vagy üdülő állampolgár tért vissza az országba, jelentős fennakadást okozva a határokon, de veszélyeztetve az országban élőket is.

2020.03.19 11:12MTI

Szerbiában jelenleg a külföldről hazatérők nagy száma jelenti a legnagyobb gondot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette ki szerda este Ana Brnabic miniszterelnök.

Mint mondta, vasárnap óta 65 ezer vendégmunkás, valamint külföldön tanuló vagy üdülő állampolgár tért vissza az országba, jelentős fennakadást okozva a határokon, de veszélyeztetve az országban élőket is.

Kiemelte: ezek az emberek annak ellenére indultak útnak, hogy a kormány és a köztársasági elnök kifejezetten kérte, ne tegyék.

A hazatérők mindegyike - attól függően, honnan érkezik - 14-28 napos házi karanténra kényszerül.

Ana Brnabic azt is bejelentette, hogy a karantén szabályait megszegők súlyos büntetésekre számíthatnak. Azok, akik igazoltan megfertőznek másokat, 1-8 év börtönre ítélhetők, de akár 2-12 év szabadságvesztést is kaphatnak, ha a fertőzött meghal - figyelmeztetett.

Szerbiában csütörtökre 97-re nőtt a fertőzöttek száma.

Az elővigyázatossági intézkedések részeként lezárták a belgrádi Nikola Tesla nemzetközi repülőteret, az államfő és a kormányfő pedig a határok teljes lezárását fontolgatja, ami azt jelenti, hogy határozatlan ideig a szerbiai állampolgárok sem léphetnének be az országba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.