Járvány

Koronavírus - Moszkvában bezárják az iskolákat

Tanítási szünetet rendelt el március 21-től április 12-ig az orosz főváros közoktatási intézményeiben hétfőn Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere.

2020.03.16 20:35MTI

A polgármester, akit Mihail Misusztyin miniszterelnök hétfőn a koronavírus terjedése elleni védekezés kormányzati koordinációs tanács első elnökhelyettesévé nevezett ki, április 10-ig megtiltotta az 50 fősnél népesebb rendezvények megtartását is a fővárosi zárt helyiségekben. Emellett jelentősen kibővítette azoknak az országoknak a listáját, amelyek esetében a beutazóknak 14 napos elkülönítésnek kell alávetniük magukat.

Az új rendelkezés az összes európai országot és az Egyesült Államokat érinti. Korábban a karanténba vonulás kötelezettsége csak a Kínából, Dél-Koreából, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból és Iránból érkezőkre terjedt ki.

Oroszország hétfőn lezárta határát Fehéroroszországgal, arra hivatkozva, hogy Minszk nem tartja be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványellenes ajánlásait, és nyitva tarja a határátkelőhelyeit. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a döntésről nem értesítették előre.

Korábban Oroszország az orosz-lengyel és az orosz-norvég szárazföldi határán tiltotta meg az áthaladást. Kedden leáll a vasúti közlekedés Oroszország és Kazahsztán kötözött.

Az orosz kormány hétfő este a honlapján közölte, hogy szerdától május 1-ig erősen korlátozzák a külföldiek beutazását az országba. A tilalom nem vonatkozik a hivatalos küldöttségek tagjaira, a követségi és konzulátusi dolgozókra, a nemzetközi kamionforgalom sofőrjeire, a légi tranzitutasokra, valamint a légi, a folyami és a tengeri járművek személyzetére. Nem érinti a korlátozás a diplomáciai, szolgálati, vagy családi közeli hozzátartozó elvesztése miatt kiadott turistavízummal rendelkező, illetve az Oroszországban bejelentett lakhellyel rendelkező személyeket sem.

Az intézkedéseket a moszkvai kormány a WHO ajánlásaival magyarázta.

Az orosz parlament alsóháza hétfőn közölte, hogy egészségügyi elővigyázatosságból elmarad Szergej Lavrov külügyminiszter és a képviselők szerdára tervezett eszmecseréje.

Az orosz kulturális minisztérium hétfőn megtiltotta a külföldiek számára az orosz múzeumok és kiállítások látogatását.

Az orosz kormány 300 milliárd rubeles (3,6 milliárd eurós) programot hirdetett meg a kór terjedése által okozott károk ellensúlyozására.

A hétfőn közölt hivatalos összesítés szerint Oroszországban eddig 93 ember kapta meg a koronavírust. Ezek közül 86 esetben külföldről hurcolták be a kórt. Az ismertté vált fertőzöttek száma egy nap alatt 30 fővel nőtt, közülük 20 új beteget Moszkvában regisztráltak.

Az örmény kormány rendkívüli ülésén rendkívüli állapot bevezetéséről döntött március 16-tól április 14-ig az új típusú koronavírus-járvány miatt. Nikol Pasinján kormányfő tájékoztatása szerint Tigran Avinján miniszterelnök-helyettes vezetésével létrehoznak egy operatív törzset a kabinet döntéseinek végrehajtására.

Jereván utazási korlátozásokat is bevezetett azokkal az országokkal szemben, amelyekben nagyon magas a fertőzöttek száma. Külföldről az örmény állampolgároknak hazatérhetnek, de kéthetes karanténba kell vonulniuk. Betiltják a tömegrendezvényeket, és bezárják az oktatási intézményeket. Örményországban eddig 30 megbetegedést jelentettek, s háromszázan vannak karanténban.

Kazahsztán a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása végett felfüggesztett 49 rendszeres, és ritkított 84 nemzetközi légi járatot. Felfüggesztették a menetrend szerinti buszjáratokat is Kínával, Mongóliával, illetve Üzbegisztánnal, illetve egyelőre nem adnak ki több engedélyt a Kirgizisztán, Üzbegisztán, Oroszország, Kína, Mongólia, Ukrajna és Tádzsikisztán irányába nem menetrend szerinti személyfuvarozást végzőknek.

A kazahsztáni hatóságok emellett elrendelték, hogy a nagyobb bevásárlóközpontokba csak arcmaszkkal lehessen belépni, a bejáratoknál pedig testhőmérséklet mérésére alkalmas kamerákat helyezzenek el a betegek kiszűrésére. Kaszim-Zsomart Tokajev elnök veszélyhelyzetet hirdetett vasárnap április 15-ig. Rendelete értelmében a diplomatákon és a kormányzati engedéllyel rendelkező személyeken kívül senki nem léphet be az országba, illetve senki sem távozhat onnan. Kazahsztánban tíz koronavírus-fertőzöttet tartanak számon.

Kersti Kaljulaid, az EU-tag Észtország elnök hétfőn telefonon vitatta meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a koronavírus terjedése ellen foganatosított intézkedéseket. Az észt államfő közölte: beszéltek arról is, hogy miként lehet szavatolni az észt állampolgároknak és az állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező lakosoknak a biztonságos hazajutását. Észtország eddig 205 fertőzöttről számolt be. A tallinni vezetés március 13-án rendkívüli állapotot vezetett be, betiltották a tömegrendezvényeket, az oktatási intézményeket bezárták, és otthoni oktatásra tértek át. Március 17-től Észtország lezárja határait a külföldiek előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.