Járvány

Koronavírus - A brit kormány törvényben védi meg az önkéntes segítőket az elbocsátástól

Cél, hogy egy-egy alkalommal folyamatosan négy hétig lehessenek távol fő munkahelyüktől, anélkül, hogy állásuk elvesztésétől kellene tartaniuk.

2020.03.08 19:30MTI

Törvénytervezetet terjeszt elő a brit kormány annak érdekében, hogy az új koronavírus okozta járvány terjedésének megfékezésébe bekapcsolódó önkéntes segítőket ne lehessen elbocsátani munkahelyükről.

A brit egészségügyi minisztérium által vasárnap ismertetett intézkedéscsomag szerint jelenleg hárommillió olyan szakképzett önkéntes segíti az állami egészségügyi szolgálat (NHS) munkáját, akik egyébként nem egészségügyi intézményekben dolgoznak.

A kormány az ő érdekükben olyan törvénytervezetet készít elő soron kívül, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy alkalommal folyamatosan négy hétig lehessenek távol fő munkahelyüktől, anélkül, hogy állásuk elvesztésétől kellene tartaniuk.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a vasárnapi előterjesztésben közölte: a kormány átfogó konzultációt kezd ennek érdekében az üzleti szektor munkaadóival.

A tervek között szerepel az is, hogy a magisztrátusi bíróságokon egyes polgári peres tárgyalásokat telefonon vagy videokapcsolattal lehessen megtartani.

Az indoklás szerint ezzel lehetővé válna, hogy azok is fellebbviteli eljárásokat kezdeményezhessenek, akik koronavírus-fertőzés gyanúja miatt otthoni önkéntes karanténban vannak, és e módszerrel a bíróságok működése még egy esetleges világjárvány csúcspontján is fenntartható

A büntetőperes eljárásokban ez a módszer szűk körben - például biztonsági okokból vagy a tanúk védelmében - már most is alkalmazható, de a brit kormány fontolgatja, hogy ezekben az eljárásokban is kiterjessze a videokapcsolattal tartott tárgyalások lehetőségét.

Az egészségügyi minisztérium a vasárnapi tájékoztatóban közölte azt is, hogy az állami egészségügyi szolgálat telefonszámát február 27. és március 5. között 390 ezren hívták, 120 ezerrel többen, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az NHS ötszáz fővel, mintegy 20 százalékkal növelte a hívások fogadására és tanácsadásra kiképzett személyzet létszámát.

Egyes nagy-britanniai szupermarketek vasárnaptól korlátozták az egyszerre megvásárolható mennyiséget bizonyos termékekből.

A Tesco áruházlánc brit üzleteiben például egy-egy alkalommal legfeljebb öt egységnyi vásárolható antibakteriális fertőtlenítőkből, száraztésztákból, tartósított tejből, vény nélkül kapható gyermekgyógyszerekből, ásványvízből és zöldségkonzervekből.

Vasárnapi médiaértesülések szerint a korlátozás kiterjedhet a konzervként árult, sűrű paradicsomos mártásban pácolt főtt bab, a Nagy-Britanniában szinte nemzeti eledelnek számító baked beans árusítására is, ezt azonban a Tesco nem erősítette meg.

Az Asda és a Morrisons szupermarketláncok elsősorban a higiéniai termékekre vezettek be mennyiségi értékesítési korlátozásokat.

A brit üzletek polcairól az utóbbi napokban jórészt eltűntek a kézfertőtlenítők, amelyek ugyanakkor sokszoros áron jelentek meg online viszonteladói oldalakon. Az egyik népszerű kézfertőtlenítőfélét, amelyből egy-egy üvegcsét 49 pennyért árulnak az áruházakban és a patikákban, 24,99 fontért lehet megvenni online értékesítési felületeken.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a minap a BBC televízióban - a felvásárlásokról szóló hírekre reagálva - "abszolút indokolatlannak" nevezte, hogy az emberek bármilyen árucikkből többet vásároljanak, mint amennyire szükségük van.

Hozzátette: a brit kormány tudományos tanácsadó testületének is ez a "nagyon-nagyon erőteljes" álláspontja.

Hancock kijelentette: a kormány teljesen biztos abban, hogy az élelmiszerellátásban nem lesznek fennakadások.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.