Járvány

Egy nap alatt hatra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szlovéniában

Az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget.

2020.03.06 09:21MTI

Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma: az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget - közölte a helyi média pénteken.

Az első beteg egy hatvanéves férfi, aki Marokkóban járt, és Olaszországon keresztül, repülővel tért vissza Szlovéniába. Egy társasutazáson vett részt, két útitársáról, egy férfiról és egy nőről is kiderült, hogy fertőzött. Az egészségügyi hatóságok felkutatják azokat, akik kapcsolatban álltak az idősebb férfival. A beteg személyesen kereste fel az orvosi rendelőt, ahol több embert is megfertőzhetett. Marokkóból való hazatérését követően pedig nem volt karanténban.

A szlovén közegészségügyi intézet többször is felhívta a figyelmet arra, hogy akik fertőzött területen jártak és tüneteik vannak, az erre célra létrehozott telefonszámon jelentkezzen, és ne személyesen keressék fel az egészségügyi intézményeket, ahol számos más embert is megfertőzhetnek.

A többi fertőzött nem állt kapcsolatban az első beteggel. Egy pár, akiről kiderült, hogy fertőzött, Olaszországban járt. A legutolsó esetben pedig egy 32 éves maribori férfinál erősítették meg a fertőzöttséget. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ő kitől kapta el a vírust.

Mindannyian a ljubljanai kórház erre a célra kialakított fertőző osztályán vannak karanténban. Az orvosok a sajtónak úgy nyilatkoztak: a betegek állapota stabil. Van akinél erősebbek, de többségüknél enyhék a tünetek.

Az országban eddig 433 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.