Jog

Tíz év börtönre ítéltek Kínában egy hongkongi könyvkereskedőt kémkedés miatt

A svéd állampolgársággal rendelkező, kínai származású Kuj Min-hajt a szabadságvesztésen túl öt évre megfosztotta politikai jogaitól a kelet-kínai Ningpo város bírósága.

2020.02.26 01:30MTI

Tíz év börtönre ítéltek Kínában kémkedés vádjával egy Hongkongban tevékenykedő könyvkereskedőt - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A svéd állampolgársággal rendelkező, kínai származású Kuj Min-hajt a szabadságvesztésen túl öt évre megfosztotta politikai jogaitól a kelet-kínai Ningpo város bírósága. A bíróság hétfőn kiadott közleménye szerint Kuj 2018-ban beleegyezett abba, hogy visszaállítsák kínai állampolgárságát, amit a SCMP szerint Peking hivatkozási alapként használhat az európai konzuli segítség megtagadására.

A Kuj által Hongkongban működtetett Causeway Bay Books nevű könyvterjesztő vállalkozás számos, a Kínai Kommunista Párt tagjairól szóló, lejárató hangvételű kiadványt is forgalmazott. Kuj egyike volt annak az öt hongkongi könyvterjesztőnek, akiknek 2015-ben nyomuk veszett, majd később Kína szárazföldi részén kerültek elő ismét. Kuj az őrizetből adott magáról hírt, amikor is a CCTV kínai állami hírcsatornának elmondta: egy 2003-ban, Ningpóban történt cserbenhagyásos gázolás miatt önként adta fel magát a kínai rendőrségen. Miután a gázolás miatt letöltötte a börtönbüntetését, 2017-ben szabadlábra helyezték, de továbbra is szoros megfigyelés alatt tartották Kínában. 2018-ban vették ismét őrizetbe, amikor svéd diplomaták társaságában utazott egy Pekingbe tartó vonaton.

A könyvterjesztővel szembeni eljárás ellen Svédország és az Európai Unió is kifogást emelt.

Tavaly decemberben a svéd ügyészség mindazonáltal vádat emelt Anna Lindstedt, Svédország korábbi pekingi nagykövete ellen, amiért túllépte hatáskörét egy külföldi hatalommal való egyeztetés során. A korábbi nagykövet a vád szerint engedély nélkül közreműködött egy találkozó megszervezésében, hogy előmozdítsa Kuj szabadon engedését. A tavaly januárban, Stockholmban létrejött találkozón Angela Gui, a könyvterjesztő lánya, valamint kínai üzletemberek vettek részt.

A könyvterjesztő elfogadta a hétfőn született ítéletet, ami ellen nem kíván fellebbezni. Üzlettársa, Lam Wing-kee a SCMP-nak elmondta: valószínűleg azért nem élt a fellebbezés lehetőségével, mert már mintegy hat évet letöltött a büntetéséből.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.