Szlovákia

Legalább 30 férfival kellett közösülnie az elrabolt szlovák nőnek

Egy autóban kellett lefeküdnie a férfiakkal.

2020.02.17 15:37ma.hu

Rendkívül súlyos bűncselekményre derített fényt a rendőrség, mely során prostitúcióra kényszerítettek egy 30 éves szlovák nőt - írja a Parameter.sk.

Az idegenrendészet egységei leplezték le az elkövetőket Dubnicán, ahol több személyt is őrizetbe vettek, hármat közülük, két férfit és egy nőt pedig meg is gyanúsítottak emberkereskedelemmel. A feltételezett elkövetők 25 és 41 év közöttiek, akiknél a rendőrség házkutatást is tartott.

A rendőrség közlése szerint az elkövetők idén januárban kicsaltak egy 30 éves Nová Dubnica-i nőt egy találkozóra, majd betuszkolták őt egy autóba és elrabolták. Ezután elvitték őt egy lakásba, majd ott prostitúcióra kényszerítették. Ezt követően a közösségi oldalakon pénzért kínálták a testét különböző személyeknek, akikkel megbeszéltek egy találkát, majd a fiatal nőt autóval odavitték, és a járműben kellett közösülnie és egyéb szexuális praktikákat gyakorolnia az aktuális "ügyféllel".

Az egyes esetek után mindig visszavitték a lakásukba, majd bezárva tartották őt, az így szerzett pénzt pedig eltették. A fiatal nőt veréssel és gyilkossággal fenyegették, hogy ne próbáljon megszökni.

A rendőrség szerint körülbelül 30 férfivel kellett közösülnie a nőnek, fogva tartói pedig mintegy ezer euróra tettek szert ezáltal. A nőnek egy alkalommal viszont sikerült elszöknie, és így jutott el a rendőrségre.

A három őrizetbe vett személy vizsgálati fogságba helyezését javasolta a rendőrség, tettükért 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.