Egészségügy

Oroszország megkezdte az új koronavírus elleni vakcina kidolgozását

A betegség miatt eddig 17-en vesztették életüket.

2020.01.22 16:55MTI

Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva szerdán Moszkvában.

Popova szerint a vakcinafejlesztés bevett eljárás minden hasonló esetben. Úgy vélekedett, hogy Oroszországban minimálisra csökkentették az új koronavírus elterjedésének veszélyét, a fogyasztóvédelem pedig kidolgozta a korai észlelés rendszerét.

Közölte, hogy Oroszország összes, több mint 200 határátlépő pontján megerősítették az egészségügyi ellenőrzést. Az orvosok módszertani útmutatást kaptak, és a Roszpotrebnadzor javaslatokat dolgozott ki egyebek között a közlekedési eszközök fertőtlenítésére.

Jelena Jezslova, az orosz fogyasztóvédelem járványügyi osztálynak vezetője szerda kora délután még azt közölte, Oroszországban fertőzésgyanús személyt eddig nem találtak. Kora este a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.

A vírus a kínai Vuhanban jelent meg, és Kínában már több mint 400 fölé nőtt a fertőzöttek száma, néhány esetet pedig már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is diagnosztizáltak. A betegség miatt eddig 17-en vesztették életüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.