Terrorizmus

Őrizetbe vettek hét embert a franciaországi Bretagne-ban

A legfiatalabb egy 16 éves kiskorú.

2020.01.22 12:30MTI

Őrizetbe vettek hét embert egy terrorelhárítási akció keretében a nyugat-franciaországi Bretagne-ban. Az egyik előállítottat 2018-ban már elítélték terrorizmus dicsőítése miatt - közölték kedden igazságügyi források.

A nyugat-franciaországi Brest városában és további két kisebb breton településen, Guissény-ben és Loc-Eguiner-ben terrorizmus céljából létrejött bűnszövetkezettel gyanúsított hét férfi - nyomozati források szerint - erőszakos cselekményt készített elő Franciaország területén, illetve a szíriai-iraki területekre próbáltak meg eljutni, hogy csatlakozzanak az iszlamista harcosokhoz.

Az őrizetbe vettek 1981 és 2003 között születtek, a legfiatalabb egy 16 éves kiskorú.

A gyanúsítottak olyan radikális iszlamisták, akiket megfigyeltek a titkosszolgálatok. Egyiküket, egy harminc év körüli férfit a 2015. november 13-én elkövetett, 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merénysorozat másnapján egyszer már őrizetbe vették, miután úgy fejezte ki örömét a terrortámadás miatt, hogy egy járőröző rendőrautó előtt úgy tett, mintha gépfegyverből lőne a rendőrökre.

A Télégramme című regionális újság honlapja szerint a provokatív fellépését követően a férfit 2015-ben előállították, az otthonában tartott házkutatáskor 15 ezer euró készpénzt, valamint iszlamista propagandaanyagokat találtak a nyomozók. A férfit emiatt 2018-ban három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amit egy évvel ezelőtt a fellebbviteli bíróság jóváhagyott. Azóta rendőri megfigyelés alatt volt szabadlábon.

A lap szerint a titkosszolgálatok egyébként 2014 szeptember óta megfigyelték az iszlamistát, miután akkor a feleségével és két kiskorú gyerekével a szerb-bolgár határon átkelve próbált meg Szíriába jutni. A török hatóságok küldték vissza a családot Franciaországba, ahol a kihallgatásukkor tagadták, hogy az Iszlám Államhoz akartak Szíriában csatlakozni.

Franciaországban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség, 2015 január óta 255-en vesztették életüket iszlamista merényletekben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.