Iráni-amerikai viszály

Szakértő: az iráni vezetés folytatja, amit Szulejmáni elkezdett

Ennek alapján Amerika nem közvetlenül Irántól, hanem a közel-keleti ország által háttérből mozgatott milíciáktól várhatja a válaszcsapást.

2020.01.09 22:30MTI

Az iráni vezetés folytatja, amit Kászim Szulejmáni, az Egyesült Államok által likvidált iráni tábornok elkezdett, ennek alapján Amerika nem közvetlenül Irántól, hanem a közel-keleti ország által háttérből mozgatott milíciáktól várhatja a válaszcsapást - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet docense csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A szakértő hozzátette: valószínűleg olyan siíta fegyveres csoportok, mint a Hezbollah, illetve szaúdi és iraki milíciák követik majd el az iráni bosszút. Ez a folyamat már el is kezdődött, hiszen nem sokkal Szulejmáni meggyilkolása után siíta milíciák rakéta-sorozatvetőkkel lőttek amerikai bázisokra - tette hozzá.

A szerda hajnalban amerikai légitámaszpontokat ért támadásról a szakértő azt mondta, Kászim Szulejmáni temetésén teljesen elszabadultak az indulatok, ezért az iráni vezetés nem tehette meg, hogy "nem lép semmit", így ezzel a nagyon gondosan időzített és kiszámoltan minimális áldozatokkal járó támadással válaszolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.