Terrorizmus

Iszlamista merényletet akadályoztak meg Dániában

A dán rendőrség szerdán húsz embert vett őrizetbe egy készülő iszlamista merénylet megakadályozása céljából országszerte végrehajtott razziákban.

2019.12.11 20:34MTI

A dán rendőrség és hírszerzés közlése szerint az akciókat annak a gyanújával hajtották végre, hogy többen terrorcselekményt terveltek ki. A biztonsági szervek együttes sajtótájékoztatóján ismertették azt is, hogy az elfogott személyek robbanószereket és lőfegyvereket próbáltak beszerezni.

"Ez a húsz ember megpróbált tűzfegyverek birtokába jutni, s robbanószerkezetek készítéséhez szükséges anyagokat szerzett be" - mondta Jorgen Bergen Skov, a koppenhágai rendőrfőnök.

Közölte azt is, hogy az őrizetbe vett személyek közül egyeseket már csütörtökön ki fognak kérdezni terrorizmus gyanújával.

"Fontos aláhúzni, hogy a keresett személyek közül mindenkit sikerült elfogni" - fűzte hozzá a rendőrfőnök, aki az őrizetbe vettek állampolgárságát nem közölte.

"Megítélésünk szerint, ezeket az embereket szélsőséges iszlamista indítékok hajtották" - jelentette ki Flemming Drejer, a hírszerzés műveleti igazgatója.

Dániában utoljára 2015-ben történt terrortámadás. Akkor egy fegyveres elkövető lövéseket adott le egy koppenhágai kulturális központ kávézójára, amelyben rendezvényt tartottak a szólás szabadságáról, majd néhány órával később egy zsinagógára támadt. A támadó két emberrel végzett, hat rendőrt pedig megsebesített. A merénylőt a rendvédelmi szervek agyonlőtték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.