Terrorizmus

Németországban bevezetnék a terroráldozatok nemzeti emléknapját

Kezdeményezés indult.

2019.12.11 17:25MTI

A terrorizmus áldozatainak nemzeti emléknapja bevezetését kezdeményezi Németországban a legutóbbi nagyszabású terrortámadás, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt tömeges gázolás áldozatainak civil szószólója.

Astrid Passin - aki az édesapját veszítette el a három éve történt iszlamista merényletben - egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy hamarosan megalapítja a bel- és külföldi terrorcselekmények német áldozatainak érdekvédelmi szervezetét, amelynek első nagy vállalkozásai között lesz egy nemzeti emléknap kiharcolása.

Mint mondta, az elgondolás érintettekkel folytatott beszélgetéseken érlelődött ki. Mindenkinek van joga a gyászhoz, de Németországban túlságosan a 2016-os decemberi támadás van a középpontban, és ezért sokan érezhetik úgy, hogy hátrányos megkülönböztetésben van részük - mondta a berlini aktivista a Madsack médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND).

Kiemelte, hogy az emléknap bevezetése nemcsak az eddigi, hanem a jövőbeli terrorcselekmények áldozataira tekintve is fontos.

A berlini belvárosban fekvő Breitscheid téren 2016 karácsonya előtt történt támadás ügyének feldolgozásáról elmondta, hogy az áldozatok és a hozzátartozók elveszítették a hatóságokba vetett bizalmukat. Az érintetteket állandóan foglalkoztatja, hogy miként történhetett meg a merénylet, a hatóságok azonban nem hajlandóak teljes körű felvilágosítást adni az elkövetőről még a támadás előtt szerzett értesülésekről.

"Úgy érezzük, hogy nem mondják meg az igazat nekünk" - fogalmazott Astrid Passin, aláhúzva, hogy az érintettek addig nem lelnek nyugalomra, amíg nem tudhatnak meg mindent.

Arról is szólt, hogy a sérültek és hozzátartozók támogatása, kártérítése sem megfelelő. Meg kell teremteni nekik az emberhez méltó, anyagi gondok nélküli élet feltételeit - húzta alá az aktivista, megjegyezve: "nem kellene meglepődni, ha majd a folytonosan a traumájukkal szembesülő érintettek eljutnak odáig, hogy már nem akarnak élni".

A Breitscheid tér karáncsonyi vásárán 2016. december 19-én történt merénylet, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri volt. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal behajtott a téren szórakozó tömegbe. A támadásban 12 ember meghalt, több mint 70 ember megsebesült. Anis Amri a merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

A támadás évfordulóján, december 19-én este ismét megemlékező istentiszteletet tartanak a tér templomában, és a halálos áldozatok emléke előtt tisztelegve 12-szer megkongatják a templom harangját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.