Tragédia

Odesszai tűzvész: házi őrizetben a középiskola igazgatónője

Az odesszai gazdasági, jogi és vendéglátóipari szakközépiskolában múlt szerdán tört ki a tűz, amely gyorsan terjedt tovább, s végül mintegy négyezer négyzetmétert borított lángokba.

2019.12.11 15:40MTI

Odessza illetékes kerületi bírósága házi őrizetbe helyezte annak a középiskolának az intézményvezetőjét, amelyben egy hete tört ki súlyos tűzeset, eddigi ismeretek szerint 12 ember halálát okozva - jelentette szerdán a Dumszkaja odesszai hírportál.

Ljubov Kocserha igazgatónőnek elektronikus karperecet kell viselnie. A hatóságok egyelőre hivatali mulasztással gyanúsítják, amiért öt év börtönbüntetés is kiszabható rá. A szakértői vizsgálatok alapján azonban megvádolhatják még a tűzrendészeti szabályok megszegésével is, amiért akár nyolc év szabadságvesztést is kaphat.

Az odesszai gazdasági, jogi és vendéglátóipari szakközépiskolában múlt szerdán tört ki a tűz, amely gyorsan terjedt tovább, s végül mintegy négyezer négyzetmétert borított lángokba. Az iskola mellett a történelmi épület még 19 más intézménynek, szervezetnek is helyt adott, köztük Ukrajna tengerbiológiai kutatóintézetének.

Az eddigi adatok szerint a tűzben 12-en vesztették életüket - köztük legalább két 16 éves diák és egy tűzoltó, valamint a tengerbiológiai intézet igazgatója -, több mint 30-an sérültek meg, és 4 személyt még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Korábbi sajtóhírek szerint nem volt fűtés az iskolában, ezért több helyiségben elektromos olajradiátorokat használtak. Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a tűzriasztó nem jelzett, ami miatt az épületben lévők késve észlelték a tüzet, így sokan már nem tudták elhagyni az épületet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.