Tragédia

Perceken múlott, hogy túlélte az eperjesi robbanást

Marek Majoros abban az eperjesi panelházban lakik, ahol pénteken gázrobbanás történt. Csodával határos módon élte túl a katasztrófát.

2019.12.09 09:10ma.hu

A 45 éves férfi elmondta, hogy dél körül hazament kikapcsolni a gázt a lakásában a panel körül végzett munkálatok miatt.

„A munkások azt mondták, hogy reggel átvágták a gázvezetéket, de kihívták a gázműveket és mindent ellenőrzésük alatt tartanak. Preventív célból viszont el akartam zárni a gázt a lakásban" – emlékezett vissza a Parameter.sk írása szerint

A férfi hallotta másoktól, hogy érzik a gázt, de neki nem tűnt ez gyanúsnak. Bement a lakásába, elzárta a gázt.

„Csak három percet voltam otthon, aztán újból a lifthez mentem. Bezáródott a liftajtó, egy picit megmozdult a felvonó és akkor jött a robaj" - mesélte.

Ezután kialudtak a fények, csípős füst terjengett mindenhol. Szerencséjére a robbanás nem tett olyan kárt a felvonót tartó acélhuzalokban, hogy az lezuhant volna. Sőt, a robbanás olyan erejű volt, hogy a liftajtót is kifeszítette. Így jutott ki a folyosóra, ahol érezte a forróságot és a hatalmas füstöt.

Elmondta, nem tudja, mennyi idő telhetett el, mire jött a segítség, de szerinte eltartott egy órát is, mire kijutott.

Kórházba szállították, mert megsérült a nyaki gerince és az egyik keze. "Odalett a lakásunk, most a feleségem szüleinél lakunk Eperjesen. Csak lassan döbbenünk rá, hogy mi vár ránk, mert mindent kezdhetünk elölről. Örülünk viszont annak, hogy élünk. Olyan szerencsém volt, ami másnak nem adatott meg" – fejtette ki.

A pénteki robbanásban vélhetően nyolcan haltak meg. Egy holttestet még nem találtak meg a mentőcsapatok.

A hatóságok hat személyt vettek őrizetbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.