Katasztrófa

Több halálos áldozata is lehet egy odesszai iskolatűznek

Szerdán ütött ki a tűz az épület harmadik szintjén az egyik irodában, majd onnan továbbterjedt más emeletekre is.

2019.12.05 14:18MTI

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön aggodalmát fejezte ki, hogy az eddig ismert egynél több halálos áldozata is lehet az egyik odesszai középiskolában történt tűzesetnek, mivel 14 személy még mindig nem került elő, és öt sérült súlyos állapotban van.

"Reménykedünk, hogy a 14 eltűnt közül minél többen egészségesen és épen előkerülnek. Nem akarok viszont senkit sem áltatni, az áldozatok száma nőhet" - írta az államfő Facebook-bejegyzésében.

Szerdán ütött ki a tűz az épület harmadik szintjén az egyik irodában, majd onnan továbbterjedt más emeletekre is.

Az eddigi információk szerint egy 16 éves diáklány vesztette életét. Mint Zelenszkij üzenetében fogalmazott, "az egész ország együtt érez az áldozat szüleivel".

Jelenleg 27 sérültet ápolnak kórházban, köztük hét tűzoltót.

Az eltűntek között öt diák van. A megyei kormányzó hivatalának közlése szerint a mentést végzők egyelőre nem tudják elkezdeni az eltűntek utáni kutatást, mert falomlás veszélye áll fenn az épületben.

Oleh Beh megyei rendőrfőnök közölte, hogy két verziót vizsgálnak: a tüzet okozhatta elektronikus berendezés meghibásodása, de nem zárják ki a szándékos gyújtogatást sem. Az épületben egyébként a középiskolán kívül még 19 más intézmény, szervezet is működik, köztük Ukrajna tengerbiológiai kutatóintézete.

Az államfő utasította a helyi hatóságokat, hogy mielőbb derítsék fel a tűzeset okát.

A parlament képviselői a csütörtöki plenáris ülésen egyperces néma csenddel adóztak az elhunyt diáklány emlékének és a sérülteknek. Odesszában csütörtöktől kétnapos gyászt hirdettek a tragédia miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.