Szerbia

Elfogadta a szerb parlament a 2020-as költségvetést

Elfogadták a szerb országgyűlés képviselői csütörtökön a 2020. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékát kitevő, 20,2 milliárd dináros (57,77 milliárd forint) hiánnyal számol.

2019.11.29 00:30MTI

A 250 fős törvényhozás 151 képviselőjének igen szavazatával jóváhagyott költségvetés szerint jövőre Szerbia bevétele 1314,5 milliárd dinár (3759,47 milliárd forint), kiadása 1334,7 milliárd dinár (3817,24 milliárd forint) lesz.

A költségvetés kialakításakor figyelembe vették, hogy 2020-ban a bruttó hazai termék várhatóan 4 százalékkal nő, míg az infláció 2 százalékos lesz.

A költségvetési törvényben helyet kapott a nyugdíjak emelése, valamint a közszférában dolgozók béreinek körülbelül 1,3 százalékos növelése is. Emellett mintegy 260 milliárd dinárt (743,6 milliárd forint) fordítanak nagyberuházásokra, főként az út- és vasúthálózat fejlesztésére.

A tervek szerint az államadósság jövőre a GDP 50,3 százalékára csökken. Tavaly még 56 százalékos volt a GDP-arányos államadósság, néhány éve pedig még 80 százalékos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.