Földmozgás

Egyre több halálos áldozat Albániában - videó

Még mindig találnak túlélőket a mentők Albániában, ahol az elmúlt évtizedek legerősebb földrengése rázta meg Durrës és Thumane környékét kedden hajnalban.

2019.11.27 05:57ma.hu

Kedden este 18 halottat és 130-nál is több sebesültet jelentettek a hatóságok a Richter-skála szerint 6,4 tizedes erősségű földmozgás után, amely házakat döntött romba mindkét városban. Durrësben 42 ember élve került ki a törmelékből kedden, a mentők tovább kutatnak. A környező országok speciális egységekkel és felszereléssel, járművekkel és szakértőkkel segítik a mentést.

Egy helyi férfi azt mesélte, hogy a földrengés miatt elment a világítás, semmit sem láttak, minden darabokra hullt, összeomlott körülöttük.

Durrës a tengerpart mentén, Thumane attól nem messze, az ország északnyugati részén fekszik körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, Tiranától. A kedd hajnali földrengést, amelyet a Balkán-félsziget más részein és Olaszországban is érzékeltek, pár óra alatt több mint száz utórengés követte, volt köztük ötös erősségűnél is nagyobb.

A tiranai baleseti sebészeti klinika orvosigazgatója arról számolt be, hogy nagyon sok a fej- és végtagsérülés. Minden súlyos sérültet az intenzív osztályon kezelnek, de vannak könnyebb esetek is, őket is ellátták, de utána hazamehettek.

Az albán kormányfő, Edi Rama személyesen mérte fel a helyzetet, ígért segítséget azoknak, akik mindenüket elvesztették.

Albániában gyakoriak a földrengések, szeptember végén is több száz ház megrongálódott emiatt, de ilyen pusztítást már majdnem ötven éve nem okozott egyik sem Európa legszegényebb államában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.