Németország

Környezetvédő aktivisták leszerelték a C betűt a német CDU székházáról

A csütörtöki akcióval a kormánypárt klímavédelmi politikája ellen tiltakoztak.

2019.11.21 17:26MTI

Környezetvédő aktivisták eltávolították a párt nagyméretű logójához tartozó C betűt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini székházának homlokzatáról, a csütörtöki akcióval a kormánypárt klímavédelmi politikája ellen tiltakoztak.

A vörös színű műanyagból készült, nagyjából két méter magas elem eltávolításával a CDU logójából a D és az U maradt meg, amely összeolvasva németül azt jelenti, hogy TE.

Ezt kiegészítették egy transzparenssel, és így a párt nevének kezdőbetűje helyett az olvasható a CDU székházának homlokzatán, hogy Védd a klímát (Du sollst das Klima schützen).

Az akciót a Greenpeace nemzetközi civil környezetvédelmi szervezet aktivistái hajtották végre, kötélen ereszkedtek le az épület tetejéről, és a hatalmas C betűvel együtt távoztak.

Német hírportálok beszámolói szerint nem tudni, hogy miként jutottak be a székházba, és hogyan jutottak fel a tetőszerkezetre, és a párt egyelőre nem szolgál felvilágosítással, ami bizonyára annak tulajdonítható, hogy valamennyi szóvivő Lipcsében tartózkodik, a CDU pénteken kezdődő kongresszusának helyszínén, és a tanácskozás előestéjére szervezett eseményekkel, köztük egy kihelyezett elnökségi üléssel vannak elfoglalva.

A Greenpeace közleményében hangsúlyozta, hogy a CDU-nak tartania kellene magát a nevében is vállalt keresztény értékrendhez - amelyet a logóban a keresztény jelző német megfelelőjének (christlich) kezdőbetűje, a C jelez -, és ehhez olyan klímavédelmi politikát kell követnie, amellyel Németország teljesítheti a 2016-os párizsi nemzetközi klímavédelmi egyezményben rögzített elvárásokat.

A kormány új klímavédelmi programja azonban messze nem felel meg ennek a követelménynek. A CDU "nem papolhat folyton a teremtő alkotásának megőrzéséről anélkül, hogy bármit is tenne érte" - fogalmazott Marion Tiemann, a Greenpeace németországi szervezetének szóvivője.

Németországnak a párizsi klímavédelmi egyezmény alapján 1990-hez képest 55 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.