Bűnügy

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség a szexuális zaklatással megvádolt francia filmrendező ellen

Vizsgálatot indított szerdán a párizsi ügyészség Christophe Ruggia francia filmrendező ellen, akit Adele Haenel színésznő azzal vádol, hogy 12 és 15 éves kora között rendszeresen zaklatta szexuálisan.

2019.11.06 16:41MTI

A vádhatóság felügyelettel rendelkező személy által 15 évesnél fiatalabb kiskorú sérelmére elkövetett szexuális támadások és szexuális zaklatás ügyében indított előzetes eljárást.

A Mediapart oknyomozó portál vasárnap este tett közzé egy hosszú a riportot, amelyben a kétszeres César-díjas 30 éves francia filmsztár azzal vádolta meg Christophe Ruggiát, hogy első filmje, a 2002-ben készült Ördögök forgatásán, majd utána éveken át szexuális zaklatta. A hét hónapon át készült tényfeltáró riportban mintegy harminc ember szólal meg a színésznő környezetéből, és erősíti meg a rendező és akkor még gyerekszínésznő közötti kapcsolat tényét.

A színésznő az interjúban elmondta: annak ellenére nem kíván feljelentést tenni, hogy az ügy még nem évült el. Szerinte az igazságszolgáltatás nem hallgatja meg kellőképpen a szexuális zaklatás áldozatait, kevés ítélet születik a hasonló jellegű ügyekben. Mindenekelőtt a saját szakmájában szeretné a hallgatást megtörni, és felhívni kollegái figyelmét a felelősségükre.

A feljelentés hiánya ellenére a párizsi ügyészség jelezte: a Medipart portálon megjelent tényfeltáró írás alapján saját hatáskörben eljárást indít.

Christophe Ruggia ügyvédjei útján "határozottan visszautasította azt, hogy zaklatta vagy bármilyen módon fogdosta volna az akkor még kiskorú színésznőt".

Adele Haenel az internetes újságnak azt mondta, hogy a 12 éves korában a film előkészítése során Christophe Ruggia a hatása alá vonta, majd éveken át "folyamatosan zaklatta, fogdosta, akarata ellenére csókolgatta", amikor a szombat délutánjait a szülei tudtával nála töltötte. A színésznő 15 évesen minden kapcsolatot megszakított a filmrendezővel, és csaknem tíz évig teljesen visszavonult.

"Soha nem gondoltam az igazságszolgáltatásra, mivel rendszerszerű erőszakot gyakorolnak a nők ellen az igazságszolgáltatásban. Erről is beszélni kell. Hiszek az igazságszolgáltatásban, de az igazságszolgáltatásnak is át kell gondolnia a dolgokat ahhoz, hogy a társadalmat képviselje" - fogalmazott Adele Haenel.

A francia közéletben és elsősorban a filmes világban óriási visszhangot kiváltó interjúra reagálva Nicole Belloubet igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy a színésznőnek az igazságszolgáltatáshoz kellene fordulnia.

"Nincs igaza, amikor azt gondolja, hogy az igazságszolgáltatás nem képes egy ilyen helyzetre választ adni" - fogalmazott a tárcavezető, üdvözölve a színésznő "bátorságát".

A francia filmrendezők szövetsége (SRF) közleményében hétfőn jelezte, hogy a Médiapart internetes oldalon megjelent tényfeltáró riport után elkezdték Christophe Ruggia kizárási eljárását. Az 54 éves rendező a szervezetnek többször is elnöke volt 2003 és 2019 között. Filmjei közül a legismertebb - az akkor 12 éves Adele Haenel főszereplésével - forgatott Ördögök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.