Terrorizmus

A tengerbe szórták az Iszlám Állam vezérének hamvait

Washington ezzel elejét kívánta venni annak, hogy a terrorista vezér temetkezési helye egyfajta zarándokhellyé váljon az iszlamisták számára.

2019.10.29 07:12MTI

A tengerbe szórták Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet meggyilkolt vezetőjének hamvait, miután megkapta az iszlám szokásoknak megfelelő végtisztességet - közölte három amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel hétfőn.

Bagdadi az északnyugat-szíriai Idlíb térségében lévő Barisa településen rejtőzött egy épületben. Az Iszlám Állam önjelölt kalifája felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt, amikor a likvidálására indult amerikai erők vasárnapra virradóra sarokba szorították egy földalatti járatban.

A névtelenséget kérő illetékesek nem nyilatkoztak arról, hogy a szertartást és a temetést hol végezték el, illetve meddig tartott. Ketten közülük azt mondták, hogy a hamvakat egy repülőgépről szórták a tengerbe.

Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője hétfőn arról beszélt, hogy Bagdadi földi maradványait az amerikai hadsereg a bevett műveleti eljárásoknak és a fegyveres konfliktusokra vonatkozó törvényeknek megfelelően helyezte örök nyugalomra.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy tekintettel Bagdadi halálának körülményeire, kevésbé valószínű, hogy ugyanazt az eljárást tudták volna követni, mint Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat néhai vezetője esetében, akit szintén egy amerikai művelet során likvidáltak. Bin Ladennel az amerikai haditengerészet SEAL Team 6 elnevezésű különleges egysége végzett 2011-ben a pakisztáni Abbottabádban. Az amerikai kormány szerint bin Ladent agyonlőtték, testét pedig a Carl Vinson repülőgép-hordozóra szállították, majd megmosdatták és a muszlim szokásokhoz híven fehér lepedővel takarták le és arab nyelven felolvasták felette az illő szent szövegeket.

Bin Laden tengeri temetését vegyes fogadtatás érte, egy befolyásos imám szerint az Egyesült Államok megsértette az iszlám szokásokat azzal, hogy a holttestet nem a szárazföldön eltemetve végezték el a szertartást. Számos szakértő úgy vélekedett, Washington ezzel elejét kívánta venni annak, hogy a terrorista vezér temetkezési helye egyfajta zarándokhellyé váljon az iszlamisták számára.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.