Terrorizmus

Az USA likvidálhatta az Iszlám Állam vezetőjét

Abu Bakr al-Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki fejére.

2019.10.27 08:52MTI

Az Egyesült Államok akciót hajtott végre szombaton Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet bujkáló vezetője ellen - adta hírül egy amerikai tisztségviselő névtelenséget kérve.

Hogy sikeres volt-e a művelet, arra nem tudott felelni, ám Donald Trump elnök pár órával korábbi közlése a Twitteren, miszerint "az imént valami nagyon nagy dolog történt", azt sejteti, hogy a terroristavezért vagy megölték, vagy elfogták. Trump azt is tudatta, hogy nagy bejelentésre készül reggel a Fehér Házban - magyar idő szerint kora délután.

A CNN mindenesetre saját, magas rangú katonai forrására hivatkozva azt közölte, hogy al-Bagdadit vélhetően megölték. Illetve vélhetően al-Bagdadit ölték meg, mert a végső megerősítést a biometrikus adatok és a DNS-teszt adja majd meg. A forrás azt is állítja, hogy az Iszlám Állam vezetője a katonai rajtaütés során egy öngyilkos merénylők által használt mellényt robbantott fel.

Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki fejére. A Newsweek című amerikai lap értesülése szerint az akciót Szíria északnyugati részén hajtotta végre különleges kiképzésű alakulat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.