Történelem

Újabb náci lágerőrt állítottak bíróság elé Németországban

Nem önként lett SS-tag.

2019.10.18 10:35MTI

Újabb náci lágerőrt állítottak bíróság elé Németországban, a 93 éves férfi pere csütörtökön kezdődött Hamburgban.

A német állampolgárságú férfit azzal vádolják, hogy 1944 augusztusától 1945 áprilisáig a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként közreműködött a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor 5230 rabjának meggyilkolásában.

A férfi - akiknek nevét a személyiségi jogok védelméről rendelkező németországi jogszabályok miatt nem hozták nyilvánosságra - tagadta az emberölésben való bűnrészesség vádját. Védője által ismertetett vallomásában hangsúlyozta, hogy nem önként lett SS-tag, hanem azért, mert behívták a hadsereghez (Wehrmacht), de nem találták alkalmasnak a hadi szolgálatra, így a koncentrációs táborba vezényelték. Azt is kiemelte, hogy 17 éves gyerekként nem volt a náci rezsim híve.

Az eljárást a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális szövetségi ügyészség (ZSt) indította el. A hatóság jelenleg 23 embert igyekszik felelősségre vonni koncentrációs táborokban elkövetett bűncselekmények miatt. A Stutthofban történtekért vádat emeltek a hamburgi per vádlottjának egy 95 éves egykori társa ellen is. Azt a pert a münsteri tartományi bíróság a vádlott rossz egészségi állapota miatt az idén tavasszal ítélethozatal nélkül lezárta.

A vádirat szerint a táborban végzett tevékenységéből adódóan mindketten bűnrészesek az ott elkövetett gyilkosságok valamennyi típusában, így a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében. Az ügyészség azt is megállapította, hogy mindketten ismerték a tábor működését, és ezzel a tudattal végezték őrszolgálati tevékenységüket.

A Gdansk (németül Danzig) közelében kiépített stutthofi koncentrációs táborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg.

A ZSt évtizedekig nem kezdeményezett vádemelést náci koncentrációs táborok és megsemmisítő táborok őrei ellen, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítéletre. A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben öt év börtönre ítélte az időközben elhunyt lágerőrt, bűnrészesnek találva őt 27 ezer zsidó fogoly meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt a foglyok halálához.

Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, a ZSt így 2011 óta életkorra tekintet nélkül valamennyi ismert élő lágerőr ügyében vizsgálatot kezdett, és igyekszik felkutatni a koncentrációs táborok további, még élő egykori őreit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.