Baleset

Kizuhant egy testvérpár az ötödikről Nagybányán

A fiatalok egyedül laktak a lakásban, egyikük meghalt, a másik súlyos sérülésekkel, de túlélte.

2019.09.23 11:30ma.hu

Két testvér kiesett nagybányai, ötödik emeleten levő lakásuk ablakán, egyikük a helyszínen meghalt, a másikat pedig több sérüléssel, súlyos állapotban szállították kórházba, tájékoztatta a Maszol.ro-t vasárnap a Máramaros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

A felügyelőség szerint a zuhanást túlélő áldozat súlyos állapotban van. A két testvér egyik szomszédja a sajtónak elmondta, hogy a fiatalok egyedül laktak a lakásban, és a Nagybánya szélén szervezett heti autópiacon eladott tárgyak árából éltek. Szüleik már nem élnek.

A szomszéd azt is elmondta, hogy a két fiatalnak több kifizetetlen számlája volt, és lehet, hogy emiatt kétségbeesett lépésre szánták rá magukat. Pontos életkorukról egyelőre nincsenek információk. A nagybányai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.