Szlovákia

Ismét kérhetnek válaszadási lehetőséget a sajtótól a szlovák politikusok

Ismét joguk lesz a politikusoknak és köztisztviselőknek Szlovákiában a válaszadás lehetőségét kérni a sajtóban őket ért állításokra, a sajtótörvény ezirányú módosítását kedden hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.

2019.09.18 01:30MTI

A törvénymódosítás - amelyet 86 igennel 51 nem voks ellenében fogadott el a 150 fős pozsonyi parlament - tulajdonképpen egy korábban már létező jogi állapotot hoz vissza. Csaknem azonos szabályozás lépett hatályba 2008 júniusában, Robert Fico első kormányzásakor, s 2011-ig volt érvényben, amikor Iveta Radicová liberális kabinetje idején azt kivezették a jogrendből. A mostani módosítást ugyancsak a legnagyobb kormánypárt, az Irány (Smer-SD) egyik képviselője terjesztette be.

A szabályozás lényege, hogy az a sajtótermék vagy hírügynökség amely olyan igaztalan, nem teljes vagy az igazságot elferdítő tényszerű megállapítást közöl, amely sérti az érintett személy becsületét, méltóságát vagy magánszféráját, illetve jó hírét, köteles ingyenesen közzé tenni az érintett erre vonatkozó válaszát. Ez a fajta válaszadási jog csak az érintettet ért tényszerű megállapításokra vonatkozik, az esetleges véleményelemekre nem.

Amennyiben az érintett sajtótermék elutasítja, hogy lehetőséget adjon a válaszra az érintett személynek, vagy nem tartja be a megjelentetésre vonatkozó előírások részleteit, akkor az állítások által érintett politikus közel 5 ezer euróig terjedő anyagi jóvátételre válik jogosulttá.

A módosítás november elsejével lép hatályba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.