Erőszak

A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet - ezzel vonultak fel Romániában

Felvonulással ünnepelte a román hadsereg budapesti bevonulásának centenáriumát Bukarestben egy civil szervezet.

2019.08.05 09:34MTI

Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig "A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet" felirat volt olvasható.

A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.

A felvonulást meghirdető Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője volt az egyik szervezője az úzvölgyi katonatemetőnél rendezett, a sírkert erőszakos elfoglalásával végződött június 6-i román megemlékezésnek - emlékeztetett a G4Media hírportál. Ugyanez a civil szervezet rendezett a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen tüntetést július 7-én Bukarestben.

Mihai Tirnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy felszabadítsák Magyarországot a bolsevik uralom alól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.