Terrorizmus

Merénylet veszélye miatt razziáztak a rendőrök Németországban

Több lakást átkutattak, négy embert előállítottak.

2019.07.18 12:35MTI

Feltételezhető terrortámadás előkészülete miatt több lakást átkutattak a rendőrök csütörtök hajnalban, és négy embert előállítottak Észak-Rajna-Vesztfáliában, Németország nyugati részén - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.

A kölni rendőrség tájékoztatása szerint a hatóságok tudomására jutott, hogy potenciális fenyegetést jelentő iszlamisták terrortámadásra készülhetnek. A házkutatásokat Düren és Köln környékén hajtották végre. Az akcióban különleges egységek is részt vettek.

A korábbi, két őrizetbe vételről szóló információkkal szemben az ARD úgy tudja, hogy négy embert állítottak elő a rendőrök. A német sajtó úgy értesült, hogy a nyomozás fókuszában egy iszlám hitre áttért, düreni német férfi áll, aki Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben és Berlinben is kapcsolatban állt muszlim szélsőségesekkel.

Jelenleg mind a négy férfi őrizeben van, de egyelőre nincsenek letartóztatásban - írja az ARD híroldala.

A német közszolgálati csatorna úgy tudja, hogy a rendőrség az elmúlt napokban szigorú megfigyelés alatt tartotta a fő gyanúsítottat, és azt állapították meg, hogy gyanúsan, konspiratív módon viselkedik, közlekedik és kommunikál. Emellett gyanús pénzmozgásokat is észleltek.

Két másik férfi esetében pedig a rendőrök arról szereztek tudomást, hogy a munkahelyükön szokatlanul, furcsán viselkedtek. Emiatt nap közben egy építési területet is keresőkutyákkal kutattak át Kölnben, mert azt gyanították, hogy robbanóanyag lehet ott elrejtve.

A rajtaütést hajnali 4 órakor hajtották végre, és "terrortámadás előkészületének konkrét nyomait" keresték a rendőrök. Arról egyelőre nincs információ, hogy találtak-e bármi érdemlegeset az átkutatott lakásokban.

A dpa német hírügynökség helyszíni tudósítója mindössze arról számolt be, hogy a rendőrök kartondobozokat pakoltak ki az egyik lakásból. Az ARD pedig arról adott hírt, hogy az átkutatott lakásokban nagy mennyiségű adathordozót és több mint egy tucat mobiltelefont foglaltak le, amelyek tartalmát vizsgálják és kiértékelik a hatóságok. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.