1967-ben érkezett

52 év után toloncolnak ki egy kubai férfit Amerikából

Ramón Saúl Sánchez 1967-ben, mindössze tizenkét évesen érkezett Miamiba repülőgépen Kubából kisöccsével.

2019.07.16 08:38MTI

Az Egyesült Államokban emigrációban töltött ötvenkét esztendő után kitoloncolás vár a kubai Ramón Saúl Sánchezre, a kubai menekülteket segítő Demokrácia Mozgalom (Movimiento Democracia) miami vezetőjére.

Erről maga az érintett számolt be hétfőn az EFE spanyol hírügynökségnek, miután kézhez kapta az amerikai bevándorlási és állampolgársági hivatal (USCIS) értesítését, amelyben hosszú várakozási idő után elutasították az állandó tartózkodási engedélyre benyújtott kérelmét.

"Szomorúan jelentem be, hogy az Egyesült Államok kormánya éppen most tagadta meg a tartózkodási engedélyt tőlem" - írta Sánchez egyik Twitter-bejegyzésében. "Hálával gondolok arra az 52 esztendőre, amelyet ebben a nagylelkű országban töltöttem, amelyet annyira megszerettem, mint saját hazámat. Folytatni fogom harcomat a szabad Kubáért" - tette hozzá.

Ramón Saúl Sánchez 1967-ben, mindössze tizenkét évesen érkezett Miamiba repülőgépen Kubából kisöccsével, és az akkori amerikai hatóságok mindkettőjüket ellátták bevándorlási vízummal (parole), amely lehetővé tette, hogy menekültként maradhassanak amerikai földön.

Az évtizedek során a kubai ellenzéki számos tüntető akciót szervezett Fidel Castro rendszere ellen, az általa alapított szervezettel például rendszeresen hajórajokat indított a szigetország partjaihoz, több esetben éhségsztrájkot is folytatott. Tevékenységét ugyanakkor nem nézték jó szemmel az amerikai hatóságok, különösen amiatt, hogy személyét összefüggésbe hozták számos "terroristának" minősített szervezettel. A nyolcvanas években négy és fél évet töltött börtönben, amiért megtagadta a vallomástételt az Omega 7 elnevezésű fegyveres szervezettel kapcsolatos egyik ügyben. Sánchez tagadta, hogy köze lenne ehhez az alakulathoz.

Mindeddig azonban nem toloncolták ki, noha 52 év alatt sem sikerült tartósan rendeznie egyesült államokbeli tartózkodásának hivatalos jogi feltételeit, mindig csak ideiglenes megoldást sikerült találnia.

Az amerikai kormányzat mostani szigorúbb bevándorlási politikája miatt (és persze az amerikai-kubai kapcsolatok javulásának is tulajdoníthatóan) azonban Sánchez - mint az EFE hírügynökségnek elmondta - attól tart, hogy állandó tartózkodási engedélyre vonatkozó kérelmének elutasítása után kényszerrel fogják őt távozásra bírni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.