Németország - Ukrajna

Merkel rosszul lett a tűző napon, amikor Zelenszkijt fogadta

A 64 éves politikus reszketve hallgatta végig a nemzeti himnuszokat.

2019.06.18 16:26ma.hu

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében kialakult fegyveres konfliktus miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedések visszavonásának feltétele az előrelépés a válság kezelésében, az ukrajnai Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt kivetett szankciókat pedig csak akkor lehet visszavonni, ha Ukrajna visszakapja a területet - jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy Németország "teljes erővel" kiáll a kelet-ukrajnai válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodás végrehajtása mellett.

Arról is szólt, hogy Németország a demokratikus intézményrendszer és a gazdaság erősítését célzó reformokban és a korrupció elleni küzdelemben is támogatja a kijevi vezetést. Rámutatott, hogy a szövetségi kormány 2014 óta több mint 500 millió euróval (162 milliárd forint) támogatta Ukrajnát, amely Oroszország tevékenysége miatt "nagyon-nagyon nehéz keretfeltételek között" igyekszik fejlődni.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak ki kell tartania az Oroszország elleni szankciók politikája mellett, mert csak így lehet további vérontás nélkül lezárni az orosz-ukrán konfliktust. Mint mondta, Kijevben tudják, hogy a szankciók "fájdalmasak" a nyugati partnereknek. Kiemelte, hogy "nem mi kezdtük ezt a háborút, és reméljük, hogy minél hamarabb be tudjuk fejezni".

Az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével - a Balti-tenger alatt - Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezetékről elmondta, hogy az ukrán és a német vezetés álláspontja ugyan "homlokegyenest" ellentétes egymással - Kijev elutasítja, Berlin nem utasítja el a vezetékrendszer kiépítését, illetve üzembe helyezését -, de nagyra értékelik, hogy a német kormány a Nyugatnak szánt orosz gázszállítások ügyében kiáll Ukrajna tranzitország szerepének megőrzése mellett.

Angela Merkel kérdésre válaszolva elmondta: számára "a lehető legszorosabban összekapcsolódik" az Északi Áramlat-2 üzemeltetésének megkezdése és Ukrajnán áthaladó orosz gázszállítások folytatása.

Hozzátette: több alkalommal elmondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy "lényegbevágó, vagyis nagyon-nagyon fontos" kérdésként kezeli Ukrajna tranzitország szerepének megőrzését, és az orosz elnök rendre hangsúlyozta, hogy megérti ezt.

Volodomir Zelenszkijt katonai tiszteletadással fogadták a berlini kancellária udvarán. Angela Merkel rosszul lett a hőségben, tűző napon tartott ceremónián. A 64 éves politikus reszketve hallgatta végig a nemzeti himnuszokat, de végül segítség nélkül végighaladt a díszsorfal előtt és vendégével bevonult hivatalába, ahol nagyjából egy órán keresztül tárgyaltak. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy kiszáradt, de időközben megivott legalább három pohár vizet, és már jól van.

Volodomir Zelenszikij berlini bemutatkozó látogatásán találkozik Frank-Walter Steinmeier német államfővel, gazdasági vezetőkkel és a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel is.

A látogatás alkalmából interjút adott a legnagyobb példányszámú német lapnak, a Bildnek, amelynek hangsúlyozta, hogy Ukrajna csatlakozni kíván az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

Mint mondta, Ukrajna már most is az "európai család" tagja, és az ország népének az a "legnagyobb vágya", hogy az uniós integrációnak is részese lehessen. Azonban azt is tudják, hogy ehhez "meggyőző teljesítményt" kell felmutatni.

Hozzátette, hogy Ukrajna "már most is a NATO megbízható partnere, és a jövőben a szövetség megbízható tagja lehet". A folyamat első lépéseként bevezetik a NATO-szabványokat az ukrán védelmi erőknél és a teljes biztonsági, védelmi szektorban - mondta Volodomir Zelenszikij.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.