Hollandia

80 járatot töröltek közlekedési sztrájk miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren

A szakszervezetek által szervezett egynapos munkabeszüntetés a vasúti, illetve a metró-, a busz-, a villamos- és a hajóközlekedést is érinti.

2019.05.28 15:09ma.hu

Nagyjából nyolcvan járatot töröltek kedden az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában.

Egyebek mellett a KLM holland nemzeti légitársaság, illetve a fapados Ryanair és Easyjet is járattörlésekre kényszerült. Előbbi azonban ingyenes átfoglalást tett lehetővé az utasai számára. "Azt tanácsoljuk, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el az utazásukat" - írta a KLM.

Madelon van der Hof, a légikikötő szóvivője arra figyelmeztetett, hogy késésekre kell készülni a nap folyamán.

A szakszervezetek által szervezett egynapos munkabeszüntetés a vasúti, illetve a metró-, a busz-, a villamos- és a hajóközlekedést is érinti.

Óránként mindössze négy vonat közlekedik a Schiphol repülőtér és Amszterdam között, a szokásos 25 helyett.

Az országban hatalmas dugók alakultak ki a tömegközlekedés akadozása miatt.

Több egyetem is elhalasztotta a keddre tervezett vizsgákat, miután a hallgatók egy része nem tudott bejutni.

A sztrájkolók azt akarják elérni, hogy a kormány 66 évben rögzítse az állami nyugdíjkorhatárt, azt ne lehessen emelni, valamint hogy a nyugdíj összege kövesse az inflációt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.