Álláslehetőség

Szlovénia nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket

A neten lehet jelentkezni.

2019.05.22 06:30MTI

A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket - jelentette a helyi sajtó kedden.

A SOVA az álláshirdetést több újságban és az interneten is közzétette.

Az ügynökség hét üres álláshelyre keres beosztottakat: elemzőket, technikai és jogi személyzetet, valamint két "titkos együttműködéssel történő adatszerző" tevékenyégre is hirdetett meg állást.

A felhívásban olyan dinamikus és motivált embereket keresnek, akik érdeklődnek a hírszerzés és a nemzetbiztonság iránt. "Olyan alkalmazottakat keresünk, akiket motivál az ilyen munka által jelentett kihívás és hajlandóak alkalmazkodni annak különleges jellegéhez" - írták.

A szlovén törvények szerint a SOVA más kormányhivatalokkal ellentétben az álláshelyek megpályáztatása nélkül is felvehet embereket. A titkosszolgálat most azonban úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet. "Az álláshirdetés újabb lépés a jobb átláthatóság elérése felé" - olvasható a SOVA honlapján.

Az említett internetes oldalon fellelhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, és egy formanyomtatvány is letölthető, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek az állásra. A jelentkezőknek írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük. Az írásbeli teszt eredményeit az ügynökség közzéteszi a honlapján, és csak a legjobb eredményeket elérő jelentkezőket hívja be szóbeli vizsgára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.